Külföld

2008.11.15. 07:37

Készülnek a magyar-szlovák találkozóra

<b>Szlovákia</b> - Egyeztet egymással a magyar és a szlovák miniszterelnök a révkomáromi városházán, szombaton. Közvetlen előtte, pénteken feloszlattak egy fasisztának minősített szervezetet Szlovákiában.

nincs nev

A Szlovák Testvéri Közösség miután két éve pártként betiltották, civil szervezetkén folytatta akcióit – eddig. Pénteken a belügyminisztérium döntött a civil szervezet feloszlatásáról, mivel a társaság gyűlöletet szít a nemzetiségek, fajok, vallási felekezetek ellen. Ez nem fér össze Szlovákia alkotmányos jogrendjével. 

Elemzők úgy vélik, hogy a bejelentést tudatosan a szombati magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó elé időzítették – áll a Kossuth Rádió híreiben. 

Négyszemközt, majd szűk körű megbeszélésen egyeztet egymással szombaton a magyar és a szlovák miniszterelnök a révkomáromi városházán. A találkozót Gyurcsány Ferenc kezdeményezte kedden azzal a céllal, hogy a két kormánynak világos megállapodást kell kötnie a jövőre vonatkozóan. Rögzíteni kell, hogyan éljünk együtt békében, valamint hogy a nemzeti kisebbségeknek fontos összekötő szerepük van. 

A magyar kormányfő azt is várja, hogy mára meglesz a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történtek szlovák vizsgálati eredménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!