Külföld

2010.04.12. 13:23

Izraelben a túlélők történetei uralják a holokausztemléknapot

Légvédelmi szirénák komor zúgása hasított keresztül a levegőn hétfőn Jeruzsálemben, ahogy Izrael szerte megemlékeztek a nácik által a II. világháborúban elpusztított hatmillió zsidóról.

MTI

A holokauszt áldozatainak idei emléknapját az országnak az az aggodalma árnyékolta be, hogy a világ túl későn ébred majd rá az iráni nukleáris program jelentette fenyegetésre, ahogy Adolf Hitlerrel is túl későn szállt szembe.
A médiumok műsorát a rohamosan csökkenő számú holokauszttúlélő történetei uralták. A délelőtt tízkor megszólaló kétperces szirénaszó alatt az emberek mindenütt abbahagyták hétköznapi teendőiket, és némán állva adóztak az áldozatok emlékének.
A Jediót Ahronót című napilap címlapján egy szakállas lengyel zsidó fekete-fehér fotójával jelent meg. A férfi imakendőben térdel két náci katona előtt, magasba tartott összekötözött kezekkel; a kép a kivégzése előtt készült. A férfi Méir Dagannak, a Moszad izraeli titkosszolgálat jelenlegi vezetőjének anyai nagyapja volt, s Dagan azt mondta a lapnak: "Minden nap megnézem azt a képet, és megfogadom, hogy ilyesmi nem történhet meg többé."
A II. világháború befejezése után 65 évvel mintegy 207 ezer holokauszttúlélő él még Izraelben - sokan nyomorogva és magányosan -, s számuk ma 63 ezerrel kevesebb, mint két éve volt. A Jad Vasem holokauszttörténeti intézet és emlékmúzeum "A túlélők hangját", az ő visszaemlékezéseiket állította az idei évforduló középpontjába.
Barack Obama amerikai elnök vasárnap nyilatkozatban méltatta azokat, akik kiállták a II. világháborús náci rémtettek borzalmait, s felhívást intézett minden néphez, hogy akadályozzák meg a népirtásokat, "szálljanak szembe az antiszemitizmus és az előítéletek minden formájával".
Az izraeli parlamentben hétfőn a holokausztáldozatok neveit olvasták fel a "Mindenkinek van neve" program keretében, amelynek célja, hogy az áldozatok hatmilliós számát a háború alatt elpusztított konkrét személyek, családok és közösségek történetére bontsák le. A szeretett egykori hozzátartozók nevének felsorolásában Benjámin Netanjahu miniszterelnök, Simon Peresz elnök, a kormány miniszterei és képviselők is részt vettek.
Előzőleg, az emléknapi rendezvények vasárnap esti megnyitóján a Jad Vasem intézetben Netanjahu bírálta, hogy a világ közömbös az Irán által Izraelnek címzett fenyegetésekkel szemben. "Nem halljuk a tiltakozásokat, amelyeket hallanunk kellene. A világ él tovább, mint ha mi sem történne, miközben Irán fokozza az atomfegyver birtoklására irányuló erőfeszítéseit, és azzal fenyegeti Izraelt, hogy letörli a térképről" - hangoztatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!