Külföld

2009.12.05. 19:05

Facebook-on szerveztek tüntetést Berlusconi ellen

FMH - Rómában több százezren vonultak fel szombaton délután Silvio Berlusconi miniszterelnök lemondását követelve, főként az igazságszolgáltatás megkerülésére tett kísérletei miatt.

MTI

A tüntetés érdekessége, hogy az interneten szervezték társadalmi aktivisták, a demonstráción nem is vettek részt a pártok vezető politikusai, igyekeztek megtartani a megmozdulás civil jellegét. 
Berlusconi ellen két bírósági eljárás is folyik korrupció és adócsalás vádjával. A tömegben vitt feliratok is főként ezekre az ügyekre utaltak. Mondj le, és fogadd el az ítéletet! - szólította fel a kormányfőt az egyik.
A menetet a Facebook internetes hálózat segítségével szervezték október eleje óta, és a legkülönbözőbb társadalmi csoportok jelezték csatlakozásukat. Vannak köztük környezetvédők, akiket a Messinai-szorosban építendő híd terve zavar, emberi jogok védelmezői, akik a bevándorlók mellett állnak ki, és egy olyan mozgalom is, amely arra szeretne fényt deríteni, hogy mi az igazság Paolo Borsellino bíró 1992-es meggyilkolása ügyében; a bombamerényletet a szicíliai maffia rovására írják.
A szervezők szerint a megmozdulás résztvevőinek a száma elérte a félmillió főt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!