Külföld

2012.03.14. 16:32

Belga busz balesete: három sérült kómában van

Hárman továbbra is kómában vannak a svájci buszbalesetben megsérült gyerekek közül - számolt be róla a svájci média.

MTI

A 24 sérültből szerda délutánig 22-nek a személyazonosságát tudták megállapítani - jelentette a belga egészségügyi miniszter közlése alapján a Tagesanzeiger svájci lap. A két még azonosítatlan sérült gyerek és egy hármadik társuk továbbra is öntudatlan állapotban vannak.

Korábbi közlések szerint a halálos áldozatok közül sem tudtak még mindenkit azonosítani a hatóságok.

A kedd késő este bekövetkezett balesetben összesen 28-an, köztük 22 iskolás vesztette életét. A 22 gyerek mellett meghalt a belga busz két sofőrje, egy tanár, egy segítője, valamint még két másik felnőtt.

A Tagesanzeiger értesülése szerint tíz holland iskolás mellett két másik külföldi: egy lengyel és egy német állampolgárságú áldozat is meghalt a balesetben.

A baleset oka továbbra is ismeretlen. A jármű eddig ismeretlen okból egy autópálya-alagútban felszaladt a jobb oldali padkára és frontálisan nekiütközött egy öbölszerű bemélyedés - egy vészhelyzeti megállóhely - falának.

Szerdán délután megérkezett az áldozatok hozzátartozóit és pszichológusokat szállító egyik repülőgép Genfbe, két másik várhatóan közvetlenül a baleset helyszínén, a Wallis kantonbeli Sittenben landol.

A helyszínre utazott Eveline Widmer-Schlumpf svájci kormányfő és a Svájcba tart Elio di Rupo belga miniszterelnök is.

Ez volt az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő közúti baleset Svájcban azóta, hogy 1982-ben egy busz vonattal ütközött: akkor 39 német turista vesztette életét. A tragédia nem csak Belgiumot, de a helyieket és a mentésben részt vevőket is megrázta. Egy helyi rendőrségi illetékes úgy fogalmazott, hogy ez volt a legsúlyosabb szerencsétlenség, ami a svájci kantonban eddig történt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!