Külföld

2009.04.24. 13:05

A francia kormány támogatásokkal segíti a fiatalok munkába állását

FMH - A vállalatoknak nyújtandó közvetlen ösztönző támogatások formájában 1,3 milliárd eurót ruház be 2010 júniusáig a francia kormány több, mint félmillió 25 év alatti fiatal munkahelyteremtésére és képzésére - jelentette be pénteken Nicolas Sarkozy államfő.

feol.hu

A "sürgősségi program" ismertetésekor a Véolia-csoport Jouy-le-Moutier-ban található oktatási központjában tett látogatásán az elnök elfogadhatatlannak nevezte azt a "francia katasztrófát", hogy minden második francia fiatal munkanélküli, és hogy évente 150 ezren hagyják ott bizonyítvány illetve az érettségi megszerzése előtt a középiskolát.    
    - Az 1,3 milliárd euró nem a munkanélküliség finanszírozására szolgál, hanem a képzésre és a munkahelyteremtésre. Nem azért jöttem, hogy újabb munkanélküli segélyeket jelentsek be - hangsúlyozta beszédében az államfő.
    
A program egyik legfőbb eleme: a vállalkozók minden 25 évnél fiatalabb alkalmazott után egy évre mentesülnek a szociális járulékok befizetése alól, s 1800 eurós ösztönző prémiumot is kapnak a kormánytól. Sarkozy reményei szerint az intézkedésnek köszönhetően 2009 és 2010 júniusa között 320 ezer fiatal jut munkához, 35 százalékkal több, mint 2008-ban.
    
Emellett a gyakornoki státuszban foglalkoztatottaknak két hónap után kötelező lesz fizetést adni, valamint az a vállalat, amelyik határozatlan munkaidejű szerződést ajánl 2009 szeptembere előtt az eddig gyakornokként alkalmazott munkatársának, háromezer eurós támogatást kap az államtól.
    
A munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő fiatalok számára pedig beilleszkedést segítő, államilag támogatott külön munkaszerződést vezet be a kormány, amely várhatóan 100 ezer pályakezdőt érinthet. 
    
A nyolcvanas évek óta a 14 és 25 év közötti munkanélküliek aránya 15 és 23 százalék között mozog Franciaországban. A diploma nélküli fiatalok nagy arányban találhatók az alkalmi és a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak között. A gazdasági válság kirobbanása óta különösen érinti ezt a korosztályt az a probléma, hogy a vállalkozások szüneteltetik a munkafelvételt. Az elmúlt egy évben a 25 évnél fiatalabbak körében 32 százalékkal növekedett a munkanélküliség Franciaországban.
 (MTI)
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!