Külföld

2012.02.15. 16:10

Kínába menekült Szíria washingtoni nagykövete

Szíria washingtoni nagykövete, aki ellen az FBI nyomozást indított az Egyesült Államokban élő szíriai tüntetők és hozzátartozóik megfélemlítése miatt, családostól Kínába költözött - közölte internetes kiadásában a Foreign Policy című amerikai folyóirat.

MTI

Emád Musztafa, aki a washingtoni szíriai nagykövetség honlapja szerint még mindig a misszió vezetője, egy február 8-i blogbejegyzésében közölte: "most, hogy Kínába költöztünk, azt tervezem, hogy folytatom a blogolást az életemről, a családomról és a kínai barátaimról, valamint a kínai kultúráról, történelemről és művészetről".

Musztafa bejegyzéséből mindössze annyi derül ki, hogy diplomataként tartózkodik Pekingben, a beosztása nem világos. Szíria washingtoni nagykövete 2011 augusztusa óta most írt először a személyes blogjára.

A diplomata az amerikai igazságügy-minisztérium látókörébe került, amikor a Washingtonban folytatott szíriai kémtevékenység felderítésébe fogott. A nyomozás során letartóztatták az amerikai állampolgárságú Mohamad Anas Haitham Soueid virginiai lakost. A férfit azzal vádolják, hogy a szíriai hírszerzés ügynöke volt, aki részt vett egy összeesküvésben, amely arra irányult, hogy zaklassák az Egyesült Államokban élő szíriai tüntetők és ellenzékiek Szíriában maradt hozzátartozóit.

A kuvaiti al-Rai című napilap washingtoni tudósítójának tavaly júniusi jelentése szerint Emád Musztafa szíriai nagykövet kémkedett, részt vett szíriai ellenzékiek megfélemlítésében és a Bassár el-Aszad szíriai elnök melletti szimpátiatüntetések szervezésében. Júliusban megjelent jelentések szerint az FBI és az amerikai külügyminisztériumnak a diplomaták biztonságáért felelős irodája vizsgálatot indított a szíriai nagykövetség munkatársainak tevékenysége ügyében. Augusztusban a The Wall Street Journal arról számolt be, hogy a misszió által begyűjtött információk alapján zaklatták a Szíriában maradt hozzátartozókat, sőt megtámadták őket.

Musztafa "rágalomnak és merő hazugságnak" nevezte az állításokat, majd eltűnt Washingtonból.

Robert Ford, az Egyesült Államok szíriai nagykövete a múlt héten tért vissza Washingtonba, miután a damaszkuszi vezetés elutasította azt a kérést, hogy erősítse meg az amerikai nagykövetség védelmét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!