Külföld

2011.07.27. 07:16

Lemond a szexbotrányba keveredett amerikai képviselő

Washington - David Wu demokrata képviselő, akit azzal vádol egy 18 éves nő, hogy az akarata ellenére szexuális kapcsolatot létesített vele, kedden bejelentette, hogy lemond a mandátumáról.

MTI

Demokratapárti vezetők a vád nyomán etikai vizsgálatot kezdeményeztek az 56 éves, tajvani születésű, a szövetségi képviselőházba hét alkalommal megválasztott politikus ellen. Wu elismerte, hogy közösült a nővel - egy volt iskolatársának és kampányfinanszírozójának lányával -, de, mint mondta, az aktus a nő beleegyezésével történt.
   
Wu döntését azzal indokolta, hogy elsősorban a gyermekei érdekeit tartja szem előtt. A képviselő közleményében leszögezte: azután távozik majd, hogy a kongresszusban sikerül egyezségre jutni a költségvetési plafon emeléséről. Az oregoni képviselő korábban úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja újrajelöltetni magát a jövő évben esedékes választásokra.
   
A szexbotrányt múlt pénteken robbantotta ki a The Oregonian című napilap. A politikus vádlója ugyanakkor nem próbál jogi úton elégtételt venni sérelméért, mert az esetnek nem voltak tanúi.
   
David Wu a tavalyi, félidős kongresszusi választások idején azzal keltett feltűnést, hogy kampányának finisében igen furcsán viselkedett. A képviselő stábjának hét tagja mondott fel, mert Wu többször dühöngött a megbeszéléseiken, és olyan fotókat küldött szét magáról e-mailben, amelyek tigrisjelmezben ábrázolják. Az incidensek után a képviselő pszichiáterhez fordult.
   
2004-ben Wu elismerte, hogy 1976-ban a Stanford Egyetemen megpróbálta erőszakkal közösülésre bírni egy volt barátnőjét. David Wu válófélben van, 2009 óta külön él a feleségétől.
   
Az új botrány egy hónappal azután robbant ki, hogy lemondásra kényszerült Anthony Weiner demokrata képviselő, akit sokan esélyesnek tartottak New York polgármesteri posztjára. Weiner egyebek között magáról készített szeméremsértő fotókat küldözgetett az interneten ismeretlen nőknek.
   
Weinert megelőzően John Ensign republikánus szenátor mondott le a mandátumáról, miután a Ház etikai bizottsága vizsgálatot indított ellene, mert megpróbálta anyagi eszközökkel eltussolni, hogy viszonyt folytatott stábjának egyik tagjával. Februárban Christopher Lee republikánus képviselő távozott, mert magát félmeztelenül ábrázoló fotót küldött egy nőnek, akivel az interneten akadt össze.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!