Külföld

2011.03.09. 10:34

Peking és Tokió által vitatott tengeri területen kezdett kínai vállalat olajkitermelést

Egy kínai olajvállalat vezetője Pekingben közölte, hogy megkezdték az olajtermelést a Kelet-kínai-tengeren található Csunhsziao (Chunxiao) gázmezőn, amit Tokió szerdán sajnálatosnak nevezett, és a helyzet tisztázására készül.

MTI

Szung En-laj (Song Enlai), a CNOOC legnagyobb kínai állami offshore olajvállalat igazgatótanácsának elnöke újságírók előtt egy kérdésre válaszolva kijelentette: érzékeny kérdésről van szó, de a cég már megkezdte a terület feltárását és az olajkitermelést. Hozzátette: korábban már jelezték, hogy hajlandók az együttműködésre (Japánnal) a vitatott területen, miközben megerősítette, hogy álláspontjuk szerint az Kína szuverén területe.
A Csunhsziao, japánul Sirakaba gázmező Kína kizárólagos gazdasági övezetén belül található, de mindössze négy kilométerre attól a vonaltól, amellyel Japán a maga kizárólagos gazdasági övezetének határát kijelölte.
 Az Aszahi Simbun című japán lap értesülésére reagálva Edano Jukio japán kormányszóvivő közölte, hogy a kínai féllel tisztázni kívánják a helyzetet, egyúttal sajnálatosnak nevezte a CNOOC vezetőjének nyilatkozatát tartalmazó sajtójelentés megjelenését.
Kína 2003-tól több szakaszban hozzálátott a kitermelés előkészületeihez. Peking és Tokió 2008-ban, hogy a további vitáknak elejét vegyék, megállapodott a közös kitermelésben, de a 2010. szeptemberi kelet-kínai-tengeri konfliktus miatt Kína elhalasztotta az egyeztető tárgyalások következő fordulóját, s azzal szinte egy időben a kitermeléshez szükséges műszaki berendezéseket szállított a kérdéses területre. Japán ezt akkor is szóvá tette.
A vita a két szomszédos ország között abban is áll, hogy míg pekingi megfogalmazás szerint Japán - kérésére - bekapcsolódhat a kitermelésbe, addig Tokió határozottan jogot formál a közös, egyenrangú jelenlétre a térségben. Kínában az együttműködés felvetését a közvélemény részéről annak idején bírálat érte, mivel sokan úgy értelmezték, hogy Peking feladta kizárólagos területi jogait.
A japán-kínai konfliktusokban keményvonalasnak számító japán külügyminiszter, Maehara Szeidzsi vasárnap lemondásra kényszerült, utódja Macumoto Takeaki. Alig több mint egy hét múlva Japánban háromoldalú, japán, kínai és dél-koreai külügyminiszteri találkozóra kerül sor. A kínai külügyminiszter hétfőn nemzetközi sajtóértekezletén úgy fogalmazott: "Minden okunk megvan arra, hogy bízzunk benne, a Kelet-kínai-tenger a béke, az együttműködés és a barátság tengere lehet."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!