Külföld

2010.01.23. 14:18

Haiti: nem kutatnak tovább túlélők után - hazaérkezett a reformátusok mentőcsoportja

FMH - A port-au-prince-i kormány utasítása alapján a haiti fővárosban befejezték a földrengés esetleges túlélői utáni kutatást - jelentette be szombaton Genfben az ENSZ egyik szóvivője. Ez nem jelenti azt, hogy ha túlélőt észlelnek, azt ne mentenék ki.

MTI

 

"A kormány befejezettnek nyilvánította a kutatást és a mentést. A nemzetközi mentőalakulatok 132 túlélőt mentettek ki" a romok alól a katasztrófa január 12-i napja óta - mondta az ENSZ humanitárius segítségnyújtást koordináló hivatalának (OCHA) szóvivője. Hozzátette azonban: ha a romokat átkutató mentők a leghalványabb jelét észlelik egy esetleges túlélőnek, természetesen azonnal cselekedni fognak ezután is.
A túlélők utáni kutatást hivatalosan helyi idő szerint pénteken 16 (közép-európai idő szerint 22) órakor fejezték be. A katasztrófa halálos áldozatainak számát aznap 111 ezer 499-ben állapították meg, a sérültekét pedig 190 ezerben. A mentést 1918 speciális mentő és 160 kutya végezte 67 csapatban - közölte a szóvivő.   
Még pénteken is találtak két túlélőt, egy 84 éves asszonyt és egy 22 éves férfit. Az orvosok szerint az asszony - akit először jóval fiatalabbnak gondoltak - nagyon rossz állapotban volt, amikor rábukkantak, kevés a remény arra, hogy életben marad.
Az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) napról napra több ételadagot tud kiosztani a katasztrófa túlélői között, az adagok száma pénteken már kétmillió volt - jelentette be szombaton a szervezet római székhelyén Josette Sheeran WFP-igazgató, aki éppen visszatért haiti szemléjéről. Elmondta, hogy a szakosított szervezet történetének legösszetettebb feladata a haiti művelet. Az infrastruktúra teljes összeomlása miatt gyakorlatilag a semmiből kellett felépíteni a segélyelosztó hálózatot, és a WFP-nek még hónapokig szüksége lesz a nemzetközi közösség támogatására ahhoz, hogy ellássa ottani feladatait - tette hozzá.
Egyhetes bevetés után 31 német speciális mentő a Dominikai Köztársaságból induló egyik menetrendszerinti járattal szombaton már hazaérkezett Németországba. A frankfurti repülőtéten a láthatóan kimerült mentőket tapssal köszöntötték a családtagok és a kollégák. Különlegesen kiképzett kutyákkal és különleges felszerelésekkel kutattak túlélők után a romok között.
XVI. Benedek pápa levelet küldött René Preval haiti elnöknek. A Vatikán által szombaton nyilvánosságra hozott levélben az egyházfő nyugalomra inti a haiti lakosokat annak érdekében, hogy a nemzetközi segély eljusson azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. A pápa imádkozott azért, hogy "az együttérzés töltsön el minden szívet". Köszönetet mondott a katasztrófamentőknek munkájukért, amelynek során "gyakran saját életüket teszik kockára".


Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: a következő heti akcióhoz a református egyház fenntartásában lévő Bethesda Kórház minden segítséget megad. Ennek a csapatnak már nemcsak az orvosi ellátás, hanem a segélyek osztása is feladata lesz - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!