Külföld

2009.12.17. 19:53

Vallási rítus áldozata lett a tűkkel teleszúrkált kisfiú

Volt mostohaapja egy afrobrazil vallási rítust követve szúrt bele negyvenkét tűt egy kétéves brazil kisfiú testébe, akit egy speciális klinikára szállítottak csütörtökön, mivel két tű veszélyesen közel van a szívéhez.

MTI

A rendőrség szerdán vette őrizetbe Roberto Carlos Magalhaes 30 éves kőművest, aki a kezdeti tagadás után csütörtökön bevallotta, hogy ő szúrta bele a tűket a gyermekbe két nő segítségével.
A férfi azt vallotta, hogy egy transzba esett nő parancsára szurkálta tele tűkkel a kisgyereket - közölte csütörtökön a rendőrség. A hatóság összesen három személyt (a tettesen kívül a két nőt) vett őrizetbe, vádemelésre azonban még nem került sor.
Brazíliában nagy felzúdulást keltett az ügy, a gyanúsítottakat fogva tartó rendőrőrs épületét százfős tömeg vette körül, kövekkel dobálták az épületet. A rendőrség az ügyben gyilkossági kísérlet címén indított nyomozást.
Gessivaldo Alves, a kisfiú vér szerinti apja korábban úgy nyilatkozott, hogy gyermeke fekete mágiához kapcsolódó szertartás áldozata lett. Mint elmondta: a fiú otthonában járva a fekete mágiához használható tárgyakat talált.
Egy rendőrségi forrás szerint a nevelőapát új partnere, a candomblé nevű afrobrazil vallási rítust művelő nő vette rá a gyerek összeszurkálására, hogy így szakítsa el a férfit a kisfiú anyjától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!