Külföld

2009.12.17. 12:04

A mostohaapa szúrhatott tűket a brazil kisfiú testébe

Brazil sajtóértesülések szerint volt mostohaapja bosszúból szúrt bele ötven tűt annak a kétéves brazil kisfiú testébe, akit jelenleg is intenzív osztályon kezelnek.

MTI

A gyermek édesanyja korábban úgy nyilatkozott, nem tudja, hogyan kerültek a tűk a kicsi testébe. A rendőrség azonban csütörtökön őrizetbe vette a volt mostohaapát, aki bevallotta, hogy ő szúrta bele a tűket a gyermekbe két meg nem nevezett nő segítségével. Elmondása szerint így akart bosszút állni a kisfiú anyján - tettére szeretője bíztatta fel. Az O Globo brazil napilap hírportálja szerint a férfi az ügy főgyanúsítottja.
A rendőrség az ügyben gyilkossági kísérlet címén indított nyomozást. Helder Fernandes Santana, az üggyel megbízott nyomozó közölte, mindenki gyanúsított, aki bármilyen kapcsolatban áll a gyermekkel.
Gessivaldo Alves, a kisfiú vér szerinti apja korábban úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint gyermeke fekete mágiához kapcsolódó szertartás áldozata lett. Mint elmondta: a fiú otthonában járva a fekete mágiához használható tárgyakat talált.
A fájdalmaktól szenvedő és hányó kétéves kisfiút egy hete vitte be édesanyja Ibotirama kisváros kórházába. Miután a röntgenfelvételek kimutatták testében a tűket, a barreirasi kórházba szállították, és jelenleg az intenzív osztályon ápolják.
A fiú kezelőorvosa, Liuz Cesar Soltoski elmondta: reméli, hogy el tudják távolítani a gyermek testéből az olykor öt centiméter hosszúságú tűket. Azokkal azonban, amelyek a tüdőbe fúródtak, várni kell, amíg javul a kisfiú légzése.
Sok tű nagyok közel került létfontosságú szervekhez, vagy pedig egyenesen azokba fúródott. Ezekben az esetekben mind az operáció, mind a várakozás veszélyt jelenthet a gyermek életére.
Soltoski szerint egyértelmű, hogy nem a kisfiú nyelte le a tűket, hanem egyesével szúrták bele a testébe: "Tűket találtunk a tüdőben, a bal lábban és a mellkas különböző részein - ezek nem kerülhettek oda lenyelés útján". Az orvosok ugyanakkor nem találtak bemeneti sebet a gyermek testén.
A fiú állapota továbbra is súlyos, de stabil.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!