Itt számíthat traffipaxra vasárnap Fejér megyében

Hozzászólások

munkavégzés miatt FMH
Lassabb haladásra számítsanak a 81-es főúton közlekedők Fehérvár irányába
Mozgókép / 3 perce
Elhalasztják a Gotham Awards díjátadó ceremóniáját
A szervezők a koronavírus-járvány miatt döntöttek így.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁRDAI FERENC tanár életének 89. évében elhunyt. Hamvait 2020. augusztus 10-én 10 órakor a Szent Imre (Barátok) templomában katolikus szentmise keretein belül az altemplomban helyezzük végső nyugalomra. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY RUDOLF 93 éves korában, 2020. július 20-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 6-án 9.30-kor a Béla úti temetőben lesz. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik PILL JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOHAI LÁSZLÓNÉ szül. Nagy Katalin 2020. július 14-én, életének 86. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. augusztus 4-én 10 órakor az Evangélikus temetőben lesz. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott. Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok..." Fájó szívvel tudatjuk, hogy MOLNÁR FERENC a VIDEOTON nyugdíjas fejlesztőmérnöke életének 73. évében, rövid betegség után itt hagyott bennünket. Végső búcsút 2020. augusztus 7-én pénteken, 11 órakor a Béla úti köztemetőben veszünk tőle. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. VOLF FERENCNÉ született Straubinger Mária a Videoton Rádió I. gyáregység volt dolgozója, Szfvár, Lehel utcai lakos, 91 éves korában, 2020. július 16-án elhunyt. Búcsúznak tőle: leánya, veje, öccse, sógornője, 3 unokája, 3 dédunokája, rokonai. Urnás temetéséről később gondoskodunk. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KATONA ZOLTÁN 76 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. augusztus 5-én 12 órakor lesz a Béla úti temető vízbemosásos parcellájában. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit nagyon szerettek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RENGNÉ CSENDA ZSUZSANNA MÁRTA 68 éves korában elhunyt. Felejthetetlen szerettünktől 2020. augusztus 6-án csütörtökön 12 óra 30 perckor veszünk búcsút a Béla úti temetőben. Szerető családja
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik KOCSIS SÁNDORNÉ temetésén részt vettek, fájdalmunkban velünk osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Gyászoló család
"Ha elmegyek, ha szólítanak, Utánam minden ittmarad. Össze leszek már én törve, Csóktalanul meggyötörve. S utánam minden ittmarad." (József Attila) Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk VILISICS FERENC 2020. június 19-én, életének 72. évében, rövid betegség után tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 7-én 15 órakor lesz a székesfehérvári Béla úti temetőben. Végső nyugalomra a Római Katolikus Egyház szertartása szerint helyezzük el. Kérjük a hely jellegéből adódóan kegyeletüket csak egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁPAI ZOLTÁNNÉ szül. Molnár Zsuzsanna 77 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 10-én 13 órakor lesz a Sóstói Református Temetőben. A gyászoló család
Köszönjük mindenkinek, aki drága férjem, édesapánk, nagyapánk, rokonunk, MÁRKUS JÓZSEF BÉLA temetésén megjelent, és emlékezett rá, utolsó útjára elkísérve osztozott gyászunkban. Márkus család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te nem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamám DR. LŐRINCZ PÉTER PÁLNÉ született Büki Zsuzsanna életének 73. évében, türelemmel viselt hosszú betegség után csendesen elhunyt. Temetése 2020. augusztus 6-án csütörtökön, 16 órakor lesz Székesfehérváron a Béla úti köztemetőben. Gyászmise 2020. augusztus 1-én szombaton, 12 órakor a Székesfehérvár-Öreghegy Magyarok Nagyasszonya Plébánián (Budai út 224.). A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, kit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy TÓTH ATTILA életének 79. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. augusztus 4-én 15 órakor lesz a Sóstói református temetőben. A gyászoló család
"Fáradt teste elpihent már, de lelke még velünk jár. Mert nem hal meg, kit eltemetnek, Örökkél él, kit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYENE LAJOS 80 éves korában hosszantartó betegségben elhunyt. Temetése 2020. augusztus 5-én 15 órakor katolikus szertartás szerint, a székesfehérvári Béla úti köztemetőben lesz megtartva. Kérjük, hogy csak egy szál virággal búcsúzzanak. Minden külön értesítés helyett! Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegetsz, melletted leszek, De fáj, ha látom könnyedet. Ha rám gondolsz, mosolyogj, Mert én már Istennél vagyok." Soha el nem múló fájdalommal emlékezem szerető férjem BERNÁT JÓZSEF halálának 2. évfordulóján. Szerető felesége
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LENCSÉS JÓZSEF Mór, Nemes utcai lakos szerető szíve 80 éves korában örökre megpihent. Felejthetetlen szerettünktől 2020. augusztus 1-én 9 óra 30 perckor veszünk búcsút a Kálvária temetőben. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS SÁNDOR (Bodajk, Petőfi út 31) 66 éves korában váratlanul elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2020. július 31-én (pénteken) 16.30-kor lesz a bodajki református temetőben. A gyászoló család
"...és aztán minden színtelen. És nem lát minket senki sem. A ló dobog csak, tompa dobja mintha egy szív ver, távolodva." Fájdalommal teli szívvel tudatjuk mindazokkal akik szerették, hogy Édesapánk WEISENGRUBER JÁNOS 2020. július 23-án tragikus hirtelenséggel örökre itthagyott bennünket. Szerettünket katolikus szertartás szerint kísérjük utolsó útjára a kálozi temetőben 2020. július 30-án 12 órai kezdettel. A temetés után gyászmise lesz a helyi templomban. Szerető családja
"Legyen lelkednek béke és nyugalom, nekünk megmarad a könny, s a fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy szerető férjem PILL JÓZSEF a Lovasberényi Római Katolikus Egyházközség Világi Elnöke életének 72. évében elhunyt. Temetése 2020. augusztus 1-én, szombaton, 10 órakor lesz a Lovasberényi Római Katolikus Temetőben. Gyászmise a temetés után 11 órakor. A gyászoló család
Új szerepben / 14 perce
Gyerekkori önmagával készített interjút Drew Barrymore (videó)
harc a vírus ellen / 54 perce
Nem biztos, hogy valaha is lesz tökéletesen hatékony vakcina
HOL, MIKOR ÉS MEDDIG / 57 perce
Ezeken a Fejér megyei településeken lesz áramszünet a héten
nem ez lett volna az első lopásuk / 1 órája
Rákiáltott a betörőkre egy dunaújvárosi férfi, elmenekültek a helyszínről
Fejér Megyei Főügyészség
19606-os számú / 1 órája
A Kék Hullám sebesvonat hétfőn csak Székesfehérvár és Szombathely között közlekedik
Mávinform
fogadj örökbe! / 1 órája
Csodálatos szeretetgombócok várják, hogy gazdira találjanak
FMH, PJD