Ismét egy irányba

2017.10.02. 11:00

Közös főzéssel ünnepelték a vértesacsaiak Szent Mihály napját

Minap a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep a településen, ahol a közelmúltban a testület önfeloszlatása miatt időközi választásokat kellett tartani.

Tihanyi Tamás

Az újraválasztott polgármester piknikre hívta a települést

Fotó: Tihanyi Tamás

Harmadik alkalommal ünnepelték a vértesacsaiak közös főzéssel, magyaros ételek elkészítésével, helyi és vendégelőadók fellépésével a Szent Mihály-napot a település iskolájának udvarán, szeptember utolsó napján. Talán azért is, nehogy bárki túlságosan komolyan vegye az eseményt, rendeztek Rotakapa Kupát, s díjazták azokat, akik az átlagnál nagyobb és érdekesebb alakú tököt hoztak magukkal a találkozóra. A Falu Vacsorájához késő délutánra pacal- és kakaspörkölt, húsleves, húsos káposzta készült, de lehetett választani egy különlegességből is: a birkát káposztával főzték együtt a kondérban. A gyerekekről sem feledkeztek el, ők tejbegríz kaptak, miután megunták az olajoshordókból készített vonaton való furikázást. Persze nem minden nap telt el ennyire felhőtlenül a közelmúltban Vértesacsán. A településen támadt ellentétek következménye volt, hogy a nyáron időközi választást kellett tartani, ami végül a polgármestert, Kovács Zoltánt erősítette meg pozíciójában, így negyedszerre is őt választották meg a település vezetőjének.

- Köszönöm a bizalmat, és különösen azt, hogy lényegében nem voltak kevesebben az időközi voksoláson, mint a „rendes” önkormányzati választáson – vont mérleget Kovács Zoltán. – Egyébként azon hármak közül, akik kezdeményezték a testület feloszlatását, senki sem lett tagja az új testületnek.

Az újraválasztott polgármester piknikre hívta a települést
Fotós: Tihanyi Tamás

- Ez azt jelenti, hogy a település lakói nem értettek egyet a feloszlatással?

- Azt hiszem, ezt nyugodtan ki lehet jelenteni. A többség biztosan nem.

- Az egyik indok az volt, hogy a falu jobban is kihasználhatná a pályázati lehetőségeket. Kihasználja?

-Jelenleg az ivóvízminőség javításának projektje a legfontosabb, ezt a beruházást 2019 májusára be kell fejeznünk. Két másik nyertes pályázatról is beszámolhatok: az óvoda és a községháza energetikai felújítása következik, az iskola felújítására pedig a fenntartó református egyház nyert el forrást, miközben az önkormányzat pályázik az iskola új konyhájának kialakításához szükséges anyagiakra. Önkormányzati munka volt az iskola udvarán a sportpálya újjászületése és sikerült közel 300 méternyi járdát kijavítanunk a Fő utcán. A szavazás eredménye azt mutatta, hogy a helybéliek szerint jó irányba fejlődünk.

Kovács Zoltán
Fotós: Tihanyi Tamás

- Várható újabb önfeloszlatás?

-Nem, hiszen az új testület hét tagjából öt egyértelműen engem támogat, a korábbihoz képest a helyzet stabil.

- Politikai feszültség is van a háttérben?

- Mindenki függetlenként indult. Bár én más helyett nem nyilatkozhatok, jobboldali érzelmű embernek vallom magam, de ahogyan a múltban, úgy a jövőben is távolságot kívánok tartani a politikai pártoktól.

- Megnyugodtak tehát a kedélyek?

- Bár az idő gyógyítja a sebeket, biztosan lesz hasonló konfrontáció a 2019-es önkormányzati választások idején is. Ám az még messze van, azt sem tudom, ott leszek-e az indulók között. Azt fontosabbnak tartom, hogy tegyük a dolgunkat tovább úgy, ahogyan azt elterveztük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában