Bejárva erdőt, tópartot és kutyaotthont…

2019.08.27. 17:30

Vakációs örömök botokkal, kutyákkal – Természetközeli élményeket szereztek a sárszentmihályi fiatalok

A sárszentmihályi család- és gyermekjóléti szolgálat családsegítője, Turzó Anikó szervezésével természetközeli nyári programokon vehettek részt 10–16 éves mihályi fiatalok. Közel húszan jártak rendszeresen a programokra. Hétfőn kutyáztak, kedden pecáznak!

Majer Tamás

A mihályi vakációzók több alkalommal vettek részt a Fehérvári Állatotthon foglalkozásain Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Turzó Anikó lapunknak kifejtette, amellett, hogy értelmes, derűs nyári programokat nyújtottak a gyerekeknek, valamint segítették a különböző korosztályú és érdeklődésű fiatalok egymásra találását, nagy hangsúlyt kapott a természetszeretetre nevelés is. A résztvevők több alkalommal horgásztak a helyi tavon Fülöp Gyula sárszentmihályi alpolgármester „Matula bácsis” tanácsaira támaszkodva. Ma, kedden is éppen egy közös horgászattal búcsúztatják a nyári vakációt. Természetesen horgászbotot is mindenkinek kölcsönöztek.

– Aki nem tudott pecázni, az itt biztosan megtanult – fogalmazott Anikó.

A mihályi vakációzók több alkalommal vettek részt a Fehérvári Állatotthon foglalkozásain
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– A pentelei erdőt és a sárrétet platós kocsival bejárva, Barabás Attila vadász jóvoltából természetvédelmi és környezetvédelmi információkkal gazdagodhattak a résztvevők – fűzte tovább a szót a családsegítő, programszervező. Az erdei kiránduláson nagyon figyeltek a túrázás szabályaira. A gyerekek megtanulhatták, hogyan, mivel védekezzenek a kullancsok, a hőség vagy éppen a kiszáradás veszélye ellen.

A vakációzók több alkalommal vettek részt a Herosz Fehérvári Állatotthon foglalkozásain:

– Győrfi Henrietta tréner aktív jelenlétével, interaktívan ismerkedhettek meg a gyermekek a kutya és más háziállatok tartásának szabályaival, a testbeszéd fontosságával, az állatok napi rutinjával – magyarázta a szervező.

Hétfőn a Gyermekekkel a Kutyákért – Kutyákkal a Gyermekekért Alapítvány terápiás tanuló kutyusaival játszhattak
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– A gyerekek bemehettek a menhelyre, megismerkedhettek a kutyákkal, etethették, sétáltathatták őket, megismerték az állatgondozók feladatát. Ezzel párhuzamosan elméleti és gyakorlati oktatást is kaptak. A felelős kutyatartás volt a program vezérvonala – mondta el szintén összegzésképpen Bara Ivetta kutyakiképző. – Most hétfőn a Gyermekekkel a Kutyákért – Kutyákkal a Gyermekekért Alapítvány terápiás tanuló kutyusaival játszhattak – tette hozzá.

A gyerekek bemehettek a menhelyre, megismerkedhettek a kutyákkal, etethették, sétáltathatták őket
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Az állatotthonban a gyermekek minden alkalommal állatgondozással, takarítással kezdték a napot. Vidám pillanatokat szerzett számukra a kutyák fürdetése s hűvösebb napokon a kutyasétáltatás, de jó érzéssel töltötte el őket az is, amikor megtanították a rájuk bízott kutyának, hogyan kell pacsit adni. A kutyákkal foglalatoskodva önfegyelmet tanulhattak, s azt is elsajátíthatták, hogy a határozott, de szeretetteljes viselkedéssel, megfelelő kommunikációval és hangnemmel tudnak csak eredményesek lenni – mutatott rá Turzó Anikó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában