Állandóan a „fedélzeten”

2019.01.05. 20:00

Ütemesen megvalósulnak Sárbogárd tervei

Itt születtünk ebben az országban, ebben a hazában, közös a nyelvünk, társadalmunk alapegysége a család, és számunkra alapvető érték a munka – fogalmazta meg Sükösd Tamás polgármester. Kiteljesedünk szabadságunkban, de ezzel nem bántjuk a másikat, megférünk egymás mellett.

V. Varga József

A sárbogárdi sportmecénás, Egyed Mihály nevét viselő tanuszodát február végén avatták a városban

Fotó: FMH archív

– Büszkék vagyunk identitásunkra: reggelente felkelve határozottan el tudjuk dönteni, hogy milyen nemzetiségűek vagyunk, egyértelmű számunkra, hogy férfiak vagy nők vagyunk-e, és azt tartjuk, hogy ez így van jól – folytatta az elöljáró. – Kár lenne értünk, ha eltűnnénk a népek olvasztótégelyében, a történelem süllyesztőjében. Inkább üzenjük meg az európai közösségnek: köszönjük, jól vagyunk, és maradunk tisztelettel Petőfi népe…

Szinte egymásba érnek a pályázatok a mezőföldi településen – írtuk még a nyár közepén lapunk hasábjain. Soha nagyobb gondot! – mondta akkor Sükösd Tamás polgármester. A tervek nem csupán a fiókok mélyén porosodnak, hanem sorban, ütemesen megvalósulnak.

Nyolcvanötmillió a művelődési központ színháztermének felújítására

– Visszatekintve a 2018-as esztendőre: nem járunk messze az igazságtól, ha úgy fogalmazunk, hogy az egész év készenlétben telt, a képviselő-testület tagjai, valamint a polgármesteri hivatal dolgozói szinte állandóan a „fedélzeten” voltak – tette most hozzá az elöljáró.

A nyertes, megvalósítás alatt álló pályázatokról gyors­mérleget készítettünk: a projektek száma 15, a támogatási összeg pedig összesen 3,33 milliárd forint. A pályázatok 11 esetben a terület- és településfejlesztési, 3 esetben az emberierőforrás-fejlesztési és 1 esetben a közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztési operatív programhoz tartoznak.

A sárbogárdi sportmecénás, Egyed Mihály nevét viselő tanuszodát február végén avatták a városban
Fotó: FMH archív

A kerékpárút létesítésére 409,3 millió forintot nyertek; a belterületi vízrendezésre 162,8 milliót; a társadalmi együttműködés erősítését szolgáló programok pusztaegresi megvalósítására 65 millió forintot. A Jövőstart vállalkozásfejlesztési központ és inkubátorház kialakítására 381,9 millió forintot; az iparterület fejlesztésére 573,2 milliót; a helyi közösség fejlesztésére 250 milliót; a település természetközeli megújítására, átalakításokra 499,4 millió forintot. A pusztaegresi szociális településrehabilitációra 216,1 millió forintot; a humán kapacitás fejlesztésére Sárbogárd térségében 435 milliót; az esély a fiataloknak programra 200 milliót; a város önkormányzatának az ASP központhoz való csatlakozására 9 milliót; a helyi foglalkoztatási együttműködésekre a Sárbogárdi járásban 16,1 millió forintot.

Sükösd Tamás polgármester:
Büszkék vagyunk identitásunkra!
Fotó: FMH archív

 

Kerékárút is épül

A sárszentmiklósi orvosi rendelő energetikai felújítására 40 millió forintot; a helyi identitás és kohézió erősítésére 33,9 milliót; az óvodai és iskolai szociális segítőtevékenység fejlesztésére a Sárbogárdi járásban 40 millió forintot.

A belvízvédelmi munkálatok a legkritikusabb területeken folytak, a Tinódi út környékén, valamint a város legmélyebben fekvő, illetve elvezetőárokkal sem rendelkező utcáiban alakították ki a csapadékvíz-elvezető rendszert és újították fel a meglévő szakaszokat.

– A Sárbogárd és Sárszentmiklós közötti életminőség-javító kerékpárút létesítése nyomán lehetőség nyílik a 63-as főút városi szakaszán, az útpályától elkülönülten, a Vágóhíd utcától délre, a külterület határáig kerékpárutat építeni, a Köztársaság út és a Vasút utca kereszteződésében pedig gyalogátkelőhelyet kialakítani. A kerékpárút megépítésével biztonságosabbá válik a közlekedés mind a kerékpárosok, mind a gépjárművel közlekedők számára. A munka tavasszal kezdődhet – mondta el Sükösd Tamás.

Az önkormányzatnál úgy számolnak: az idén befejeződhet az iparterület fejlesztése. Mielőbb jönnének a befektetők, a vállalkozók! Szintén lehetőség nyílik a művelődési központ felújítására is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában