Többeket is köszönet és hála illet

2019.07.24. 20:00

Úrhida lakosságszáma a triplájára nőtt

Arra törekszünk, hogy Úrhida élhető, mindenki számára szerethető, vállalható település legyen, olyan falu, amely közös ügyünk, közös felelősségünk és közös örömeink forrása! – fogalmazta meg Bognár József polgármester.

V. Varga József

Idén első alkalommal országos country- és linedance-fesztivált rendeztek Úrhidán Fotó: V. Varga József/Fejér Megyei Hírlap

– A rendszerváltást követő csaknem harminc év településünk életében is sok változást hozott. Az egyik legfontosabb dolog, amire büszke vagyok, hogy az önkormányzat gazdálkodását, az egyre szigorodó gazdálkodási feltételek között, a költségtakarékosság, a pénzügyi stabilitás feltételeinek megőrzése, az intézmények biztonságos üzemeltetése és a pluszforrások feltárására való törekvés jellemezte, ezáltal sikerült az eladósodását elkerülni – mondta el Bognár József polgármester.

Köszönettel tartoznak a korábbi testületeknek, hogy amikor veszélybe került a költségvetés egyensúlya, lemondtak tiszteletdíjukról, hogy a pályázatokhoz szükséges önerőt biztosítani tudják – tette hozzá a faluvezető. Köszönet a polgármesteri hivatalban és az intézményekben dolgozóknak, hogy a költségek optimalizálása és az egyéb jogszabályi változások közepette, a megnövekedett terhelés ellenére munkájukat lelkiismeretesen végezték. Köszönet a közmunkásoknak, akik jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a kötelező feladataiknak maradéktalanul, költséghatékonyan meg tudjanak felelni. Köszönet a civil szervezeteknek is, és mindazoknak, akik bármi módon segítették a falu fejlődését. Mert mindezek az áldozatok szükségesek voltak ahhoz, hogy Úrhida lépést tudjon tartani a közel megháromszorozódott lakosságszámból (2550 fő) fakadó feladatokkal és a megnövekedett igényekkel.

A 2006-tól rendszeresen szervezett településfejlesztési fórumokon igyekeztek megismerni az itt élők igényeit, és a stratégiai tervezés során készült akciótervben megfogalmazott fejlesztési célokhoz próbáltak mindig pályázati forrást találni. A korábbi években sikerült – az iskola kivételével – azokat az intézményi fejlesztéseket megvalósítani, amelyeket terveztek, 2010-ben új egészségházat építettek, az önkormányzat épületét multifunkciós közösségi térré alakították és korszerűsítették. A központban 2012-ben vásárolt telek egy részéből az iskolaudvart bővítették, a meglévő épület korszerűsítésével pedig a civilszervezetek számára egy újabb közösségi teret alakítottak ki.

Idén első alkalommal országos country- és linedance-fesztivált rendeztek Úrhidán
Fotó: V. Varga József/Fejér Megyei Hírlap

A tájház fejlesztésének második ütemében, 2013-ban pince, szabadtéri kemence és harangláb készült. Az óvoda épületét 2014-ben két csoportszobával és a hozzá tartozó kiszolgáló létesítményekkel bővítették és korszerűsítették.

Megszépültek zöld felületeik, játszóteret alakítottak ki a Petőfi és a Zrínyi utcában, Szabadságharcos-emlékművet építettek, az Arany János utcai szabadidőparkban játszótér, fedett színpad és beülő is készült.

A 2014-ben megválasztott grémiumnak a ciklus eleje óta határozott szándéka a belterületi úthálózat ütemezett fejlesztése. Mivel ilyen pályázatokat továbbra sem írtak ki, így saját finanszírozásból, és az adósságkonszolidációban nem részesült önkormányzatok támogatására kapott forrásból az elmúlt években négy ütemben csaknem 8 kilométer utat és 600 méter hosszúságú járdát tudtak építeni. Sajnos az új iskola és a tornaterem megvalósítása terén nem sikerült eredményeket elérniük.

– Az elmúlt öt év fejlesztései közül számomra a legkedvesebb a bölcsődei csoport indítása volt a múlt évben. Örömteli, hogy az ország egyik legfiatalabb településévé váltunk – tette hozzá Bognár József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában