Négyszázmillió forintot irányoztak elő a kiállításra

2019.06.30. 15:30

Új tárlaton a Seuso-kincs

A pannóniai ezüstkészletet és a külföldi nagy múzeumok késő római kori ezüstkincseit is bemutató verniszázst rendeznek 2020-ban a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Tóth Sándor

A Seuso-kincs egyik darabja. Fehérváron már megcsodálhattuk az értékes ezüstöket Fotó: FMH-archív

Új kontextusba kerülnek az ezüstök

Minderről a Magyar Közlönyben június 11-én megjelent kormányhatározatból szereztünk tudomást. A határozat az MNM 2020 évi időszaki Seuso- kiállításának költségvetéséről rendelkezik. Az ezüstkincset nemzetközi kontextusba helyező, jövő évben tervezett nagyszabású kiállítás megvalósításával egyetért a kormány. Jelentős pénzösszeget, 402 millió forintot ütemeznek rá a 2020 évi központi költségvetés Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében. A megkérdezett szakértő szerint ez komoly összegnek hangzik, kérdéses, hogy mit akarnak belőle megvalósítani. Ugyanis a múzeum főigazgatójának, Varga Benedeknek a sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint olyan nemzetközi kiállítást szerveznének amelyre angol, francia és német múzeumok késő római kori ezüstkincseit is elhoznák. Mivel nem ismert pontosan, hogy milyen kollekciókról van szó, így példaként csak felsorolni tudunk néhány számításba vehető, a Seuso-kinccsel öszszevethető nagy értékű római kori ezüstleleteket az európai múzeumokból: a Mildenhalli, Esquiline-i (Egyesült Királyság), Berthouville-i (Franciaország) és Kaiseraugsti kincsek (Svájc).

A Seuso-kincs egyik darabja. Fehérváron már megcsodálhattuk az értékes ezüstöket Fotó: FMH-archív

A nagy sikerű vándorkiállítást – amelynek keretében Fehérváron is láthattuk a Seuso- kincset – követte az MNM egyéves időtartam után június 23-án zárult ideiglenes Seuso- kiállítása a József nádor-teremben. Szó volt arról, s a múzeum honlapján most is ez szerepel, hogy innen a kincs „átkerül állandó kiállításának termeibe, ahol a korszak más, pannóniai lelőhelyű luxustárgyai és a kőszárhegyi ezüstállvány kíséretében lehet újra megcsodálni őket”. A szóba került bemutató számunkra azért is fontos lenne, mivel ez lenne az első alkalom, hogy a Fejér megyei Szár-hegyen (korábban Szárazhegyen) 1878-ban töredékes formában, összehajtott lábbal és szétvágott összekötő pántokkal megtalált, a későbbi restaurálások során újabb lábakkal, pántokkal kiegészített ezüstállványt együtt láthatnánk a kinccsel. Ezzel nagyobb hangsúlyt kapna öszszetartozásuk, amelyet remélhetőleg a tudományos kutatások már bizonyítottak. Csak remélni tudjuk, hogy a nyári idegenforgalmi szezont nem hagyja figyelmen kívül a múzeum, s az állandó Seuso-kiállítás sem marad el a jövő évi nagyszabásúnak ígért nemzetközi kincsbemutató előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában