16 és fél ezer emberhez juthatnak el biztosabban

2019.10.01. 11:30

Új autóval járják a vidéket az abai ügyeletes orvosok

Egy újonnan birtokba vett, négykerék-meghajtású autóval járnak immár a körzetükhöz tartozó fekvőbetegekhez az abai orvosi ügyelet doktorai, szakápolói.

Majer Tamás

Varjú Viktor ügyeletvezető és Kolonics Zsolt gépkocsivezető mutatta meg az új járgányt Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: NAGY NORBERT

Az Aba-központú orvosi ügyelet értelemszerűen Abán, illetve a kisvároshoz tartozó Bodakajtoron és Belsőbárándon, to­vábbá Soponyán, Kálozon, Sárosdon, Sárkeresztúron, Sárszentágotán és Felsőkörtvélyesen teljesít szolgálatot. Ellátási körzetük része így az abai és sárosdi szociális otthon is. Összesen közel 16 és fél ezer ember él a felsorolt településeken.

A kálozi, a soponyai, a sárkeresztúri háziorvos, illetőleg több, a megyei kórházban dolgozó orvos látja el az ügyeleti feladatot.

Mint azt Varjú Viktor ügyeletvezetőtől megtudtuk, ebben az esztendőben eddig 1600 beteget láttak el.

Az utóbbi egy év alatt három sikeres újraélesztést hajtottak végre. Több COPD-s (krónikus obstruktív tüdőbetegség, a tüdőben lévő légutak tartós beszűkülésével járó kórkép) beteg fulladásos tüneteit kezelték, mellkasi fájdalmakat orvosoltak, allergiás (például darázscsípés okozta) rosszul­léteket kezeltek sokat.

Varjú Viktor ügyeletvezető és Kolonics Zsolt gépkocsivezető mutatta meg az új járgányt
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az abai ügyeleten minden dolgozó másodállásban, a szabadnapján tevékenykedik. Nem csak az ápolók mindegyikének, a gépkocsivezetők némelyikének is van szakápolói végzettsége. Az ügyeleti idő hétköznap 16 órától másnap reggel 8 óráig tart, ezenkívül hétvégén és ünnepnapokon a nap 24 órájában.

Varjú Viktor és Kolonics Zsolt gépkocsivezető mutatta meg lapunknak az új járgányt, egy Suzuki Vitarát, 25 ezer kilométer van benne.

Az utóbbi egy esztendő leforgása alatt három sikeres újraélesztést hajtottak végre
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Örülnek, a régi autó ugyanis gyakran hibásodott meg.

– Az új jármű kényelmesebb, biztonságosabb, négykerék-meghajtású, nem akadunk el az aszfaltozatlan utakon, kevés kilométer van benne, üzembiztos – magyarázta az ügyeletvezető.

Varjú Viktor arról is beszélt, hogy a teljes autós nyugalomhoz hiányzik még egy garázs, ezt az önkormányzattól várnák. Főleg rossz időben, télen okoz gondot nekik, hogy csupán a szabad ég alatt parkolhatnak. Lassítja őket a hideg elől az épületbe menekített eszközök ki- és bepakolása, az autó jégtelenítése, esetenként a hó le­takarítása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában