Engedi vagy nem: a fellebbezés kérdéses

2018.09.06. 07:30

Továbbra is napirenden van a Velence Korzó építési kérelmének ügye

A Velence Korzó ráépítésével kapcsolatosan továbbra sem sikerült egyértelmű döntést hozni, noha már többször is tárgyalták ugyanazt a témát.

S. Töttő Rita

Hiába voltak lakossági fórumok és testületi ülések a témában, továbbra is napirenden van a Velence Korzó építési kérelmének ügye. Legutóbb szerdán ült össze a város képviselő-testülete, hogy megtárgyalja azt, amiről már évek óta szó van: a Velence Korzó legfelső szintjén, de még a betonpergolák alatti vonalon tizenhat lakást szeretne építtetni az üzemeltető cég vezetője, Görgicze Zoltán. Korábbi tudósításunkból már kiderülhetett: ez a beruházás nem járna emeletráépítéssel, csupán a felső szint néhány, most még teraszként funkcionáló része lenne lakásnak beépítve.

Görgicze Zoltán üzemeltető a testületi ülésen: érveket, indokokat
kért
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A testületi ülés mintegy két órája azoknak a szerződéseknek a tartalmáról szólt, amelyek nyilvánosak, elkérhetőek a polgármesteri hivatalban, s amelyekből a város képviselői is tájékozódhatnának. A város és az üzemeltető közötti, valamint az uniós pályázati szerződés tartalma azonban úgy fest, mégsem feltétlenül érdekli azokat, akik – a szerdai ülésen felszólaló Görgicze szerint – meg akarják akadályozni a lakások építését, ugyanis évek óta ugyanazokra a kérdésekre keresik a választ: van-e ehhez joga, s ha igen, a város mit tehet ellene. Még a hivatalosan beérkezett közigazgatási hatósági döntés sem volt elég indoklás – amelyet egyébként akkor sem akartak elolvasni, amikor Koszti András polgármester olvasási szünetet ajánlott fel. Görgicze érveket kért a beruházás – vagyis annak építési engedélyével kapcsolatos fellebbezése miatt, mert – ahogy fogalmazott – valódi indokokat eddig nem kapott.

A képviselői indítványként napirendre kerülő pont egyébként az volt: Velence önkormányzatának képviselő-testülete hozzájárulását adja-e a város kizárólagos tulajdonában lévő Velence Korzón a bérlőnek az általa tervezett tizenhat társasházi lakás ráépítéséhez? Vagyis konkrétan, kívánnak-e fellebbezni az építési engedéllyel kapcsolatban – ugyanis a határidők sürgetik a várost.

Az ülésen elhangzott, a témában, pontosabban, hogy hozzájárul-e a város a ráépítéshez vagy sem – már népszavazási kezdeményezések is voltak, melyek között van érvényes, hárommal kapcsolatosan pedig bírósági eljárás van folyamatban. Kellő indok pedig épp ez a népszavazási kezdeményezés lett. Végül azonban most sem került pont a történet végére, a polgármester végig tartózkodott a kérdésekben, a szavazások végén pedig nem sikerült minősített többséget elérni. Kivéve, hogy kijelentették: a város nem kívánja eladni a Korzót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában