még budapestről is érkeztek tanulók

2019.10.17. 15:45

Több napon át álltak zsűri elé és mondtak verset székesfehérvári diákok a VOKE-ban

Versmondó versenyre érkezett fiataloktól volt hangos a Mártírok úti művelődési ház és könyvtár épülete.

FMH

Forrás: shutterstock

Az irodalomkedvelő diákok különböző korcsoportban szállhattak versenybe: 1–2. osztályosok, 3–4. osztályosok, valamint felső tagozatosok külön-külön elbírálásban részesültek. A jelentkezők maguk választotta verssel készültek, s széles volt a paletta, hisz nem kevesebb mint 49 diák mérette meg magát! Érkeztek diákok több székesfehérvári iskolából, de még egy budapesti intézményből is. A legkisebbeket és a felsősöket Sajtos Mária könyvtáros, Szücsné Sajtos Katalin pedagógus, valamint Tácziné Bartos Barbara könyvtáros zsűrizte, míg a 3–4. osztályosokat Sajtos Mária és Tácziné Bartos Barbara mellett Szekeres Ágnes tanító, drámapedagógus értékelte.

Részt vevő iskolák:

- Németh László Általános Iskola

- Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI

- Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

- Széna Téri Általános Iskola

- Kossuth Lajos Általános Iskola

- Tóvárosi Általános Iskola

- Táncsics Mihály Általános Iskola

- Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium Budapest

2019.10.14-én a 3-4 osztályos korosztály szerepelt.

Díjazottak:

I. Mátay Flóra Korina Németh László Általános Iskola

II. Menyhárt Boglárka Tóvárosi Általános Iskola

III. Nagy Sára Dorottya Kossuth Lajos Általános Iskola

Horváth Noel Norbert Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI

Különdíj:

Czombál András Kossuth Lajos Általános Iskola

Gellért Szabina Blanka Kossuth Lajos Általános Iskola

Zsűri tagjai:

- Sajtos Mária könyvtáros

- Szekeres Ágnes tanító, drámapedagógus

- Tácziné Bartos Barbara könyvtáros

2019.10.15-én a 1-2 osztályos korosztály szerepelt.

Díjazottak:

I. Lada Vince Teleki Blanka Általános Iskola és Gimnázium

II. Szeti Dorka Németh László Általános Iskola

III. Suba Dóra Széna Téri Általános Iskola

Különdíj:

Németh Koppány Németh László Általános Iskola

Hegedűs Alexander Széna Téri Általános Iskola

2019.10.15-én került sor a felső tagozatos gyermekek bemutatkozására is.

Díjazottak

I. Kerékgyártó Viktória Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium Budapest

II. Fejér Máté Dániel Kodály Zoltán Általános Iskola

III. Szabó Lilla Táncsics Mihály Általános Iskola

Zsűri tagjai:

- Sajtos Mária könyvtáros

- Tácziné Bartos Barbara könyvtáros

- Szücsné Sajtos Katalin pedagógus

Minden gyermek emléklapot, és ez alkalomra készült könyvjelzőt kapott jutalmul.

 

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában