féltve őrzött emlék

2019.08.23. 14:30

Szerelem a messzi frontvonalból – Szűts Tamás különleges ajándékot hozott a Katonai Emlékparkba

A szerelem nem ismer sem határokat, sem háborúkat. A virág, amiért a fedezéken túlra is hajlandó kikúszni a katona, hogy elküldje szerelmének, különös jelentőséggel bír. Nem csak egy család számára, amely féltve őrzi az ilyen emléket, de mindenki számára. A magyar honvédelem története ugyanis a magyar családok története is.

S. Töttő Rita

Szűts Tamás, a kiállításon bemutatott levelek írójának és címzettjének unokája Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Szűts Tamás szobrászművész különleges ajándékot hozott a Katonai Emlékparkba: látványos pannóra álmodva hozta el egy katonaszerelem történetét, amely – nem titkoltan – saját családjáról szól. Oláh István programszervező így fogalmazott az átadáson:

– A parkba érkező fiataloknak azt szoktuk mondani, hogy a magyar honvédség története egyben a magyar családok története is. E tabló is erről szól.

– A feladat legkényesebb része az volt, hogy mutassam be azt, hogyan jött létre ez a szerelem az olasz harctéren, amely a legkegyetlenebb volt, s a legtöbb áldozatot kívánta a magyar katonáktól, ugyanakkor a legtöbb hősi tettet is ott hajtották végre – mesélte Szűts Tamás.

Szűts Tamás, a kiállításon bemutatott levelek írójának és címzettjének unokája
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Nagyapámnak e körülmények között is volt rá gondolata, energiája, hogy akár kikússzon a lövészárok elé, fedezéken túl, leszedje a virágokat, majd szépen lepréselve, rávarrva egy tábori levelezőlapra, kedves sorok kíséretében hazaküldje jegyesének, később feleségének. Egy örök szerelem emléke tehát ez az összeállítás, melyből kiviláglik, hogy a fronton semmiben nem lehettek biztosak. Abban sem, hogy a következő estét megérik-e. Nagyapám és még számtalan ember kesze-kusza betűkkel rótták soraikat, és küldték haza leveleiket családjaiknak – ez a szeretet elnyomott mindent, a géppuska, az ágyútűz hangját és a rohamokat is.

A pannó legfontosabb üzenete a szerelmen túl az, hogy ha igazán szép és gazdag érzések vezetnek bennünket, akkor felül tudunk kerekedni azon, amin úgysem tudunk változtatni: a halálos veszélyen, a rohamokon, a vízhiányon… De akkor halljuk a szerelmi történetet is: 1914 elejének egy farsangi partiján, Szegeden, egy – a lányos anyák szerint – nem partiképes fiatalember, egy 22 éves jogászhallgató és egy még nem eladósorban lévő leányka találkoztak. Nem sikerült túl harmonikusra az első találkozás, mert, miközben a fiatalember kísérte zongorán az ifjú hölgyet – aki a tangó lépéseit mutatta be –, a piruló zongorista többször elvétette a ritmust és a dallamot is, annyira nézte a lányt. Nem volt kérdés, egymásba szerettek, s amikor a háború első napján a férfi megkapta a behívóját, elbúcsúztak egymástól. Aztán minden alkalommal, amikor Szegedet útba tudta ejteni valamelyik hivatalos útján, minden idejét szerelmével töltötte. Érdekes, hogy a galíciai fronton egy, a szerelmétől kapott emléknek köszönhetően kihallgatásra is rendelték.

Részlet a kiállítás egyik leveléből
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A sebesült katonáknak ugyanis a honleányok nemzetiszín szalagdarabkákat árultak, s a befolyó összeget megkapta az alapot kezelő társaság. Azt, amit az alkotó nagymamája a szíve fölött viselt, szerelmének adta. Első útja Galíciába vezetett, s jó magyar katonaként a szíve fölé fölvarrta a szalagot. 1915. augusztus 6-án egy – nem magyar nemzetiségű – ezredes meglátta és megkérdezte, mi ez. Ez egy emlék – mondta a férfi. A válasz erre az volt, hogy ez nem tiszthez méltó, megtiltja a viselését. Szűts Tamás így folytatta a nagyapjától hallott történetet:

– Nagyapám hosszasan szo­morkodott azon, hogy magyarként magyar zászló alatt nem halhatnak meg, de mivel kemény fából faragták, föláldozta egy zsebkendőjét, és rávarrt belőle egy foltot a szalag helyére. Ezzel az alezredes is és ő is lezárták az affért.

Nagymamámmal 1918. január 12-én Szegeden összeházasodtak, és október 9-én felsírt az első gyermekük, aki az én édesapám volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában