Ősz elejétől tesztüzem

2019.08.28. 13:00

Szeptembertől fogadja a sportolókat a Fabó Éva Sportuszoda

Augusztus 21-én kezdődött el a műszaki átvétel, a szakemberek az utolsó simításokat végzik és az ellenőrzéseket hajtják végre. A Fabó Éva Sportuszoda tesztüzemmel szeptember közepétől várja a célközönségét.

Tóth Alexandra

Mádai Balázs (j) vezette körbe az épületben a polgármestert

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

A Modern Városok Program keretében hárommilliárd forintos állami támogatásból újították fel Dunaújváros uszodáját. Az épület belső terének állapota már alkalmas a vendégek fogadására, így szeptember 15-étől elkezdődik a próbaüzem. Ebben az időszakban néhány hétig ingyenesen vehető igénybe az uszoda valamennyi szolgáltatása, a sportlétesítmény egyaránt várja a hobbi és a profi sportolókat is – tudtuk meg a Cserna Gábor polgármester és az üzemeltető részéről Mádai Balázs által tartott sajtóbejáráson.

Mádai Balázs, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a belső térrel már elkészültek. Teljesen új arculatot és elrendezést kapott az épület előcsarnoka, a padló és a falak burkolatait lecserélték, a belső medencék kisebb átalakításokon estek át, új és korszerű biztonsági berendezéseket telepítettek. A felújítás tavasszal folytatódni fog, ugyanis a kültéri medencével még foglalkozni kell. A nemzetközi versenyelőírásoknak megfelelően a jelenlegi nyolc sávosról tíz sávosra bővítik, így lehetőség lesz nemzetközi színvonalú versenyek lebonyolítására a felnőtt korosztály számára is. A medence továbbra is fedett marad, ám kap egy újabb, korszerűbb, kéthéjas szerkezetű sátrat.

Mádai Balázs (j) vezette körbe az épületben a polgármestert
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Az üzemeltető úgy véli, a negyven évvel ezelőtt átadott sportuszoda a mostani beruházás végével a következő ötven évben nem igényel majd újabb felújítást. A jegyárakról még átfogó döntés nem született, eleinte biztosan az eddigi tarifák mellett vehető igénybe az uszoda, a későbbiekről a közgyűlés dönt majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában