Újszövetség maraton

2017.12.04. 15:56

Hajnalban kezdték el a Biblia-olvasást Székesfehérváron

Vasárnap, hajnali négy órakor kezdődött meg a Vörösmarty Színházban az Újszövetség maraton, azaz a mintegy húsz órán át tartó felolvasás.

FMH

Vitéz Veronika és Vitéz Anna a felolvasáson

Fotó: Pesti Tamás

A fehérvári teátrum kezdeményezésére 2012 óta rendezik meg az Újszövetség Maratont, ami Székesfehérváron az elmúlt néhány év alatt fontos hagyománnyá, az adventi várakozás részévé vált. Az idén is sokan jelentkeztek, hogy felolvassanak egy-egy tízperces részletet a Bibliából.

Vitéz Anna (jobbra) a felolvasáson
Fotós: Pesti Tamás

A Vörösmarty Színház ehhez igyekezett minden segítséget megadni, a teátrum honlapján ki-ki megtalálhatta a katolikus illetve a protestáns Bibilia szövegét. Az informatív táblázatból pedig kiderült, melyik időpontban, kik a felolvasók, hol van még szabad hely, amelyre a felolvasók jelentkezhetnek. Akadnak, akik évről évre szívesen vállalkoznak a felolvasásra, mert úgy érzik, számukra ez már hozzátartozik az adventi hangulathoz, a várakozáshoz A Biblia szövege segíti a ráhangolódást, a lelki feltöltődést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában