szerelem, hivatás

2019.01.20. 07:02

Számtalan elismerés és díj kísérte az Alba Regia Táncegyüttes elmúlt hetven évét

Nincs talán olyan család ma Székesfehérváron, aki valahogy ne kapcsolódna a táncegyesülethez.

S. Töttő Rita

Az elmúlt hetven évben szinte minden fehérvári család részt vett valamilyen módon a táncegyesület életében. Ez a felvétel tavaly a színházi táncgálán készült, amely nagy siker volt

Fotó: Koppán Viktor / Fejér Megyei Hírlap

Számtalan elismerés és díj kövezte ki az Alba Regia Táncegyüttes elmúlt hetven évét. A város kulturális életébe szervesen beágyazódott együttes a helyi táncházmozgalom zászlóshajója és a néptánchoz kötődő hagyományok elkötelezett fenntartója, továbbvivője. A magyar nemzeti értékek olyan kincsestárát őrzi és ápolja, amely alapján méltán mondhatjuk: páratlan munkát végez a táncegyüttes mögött álló szervezettel, az Alba Regia Táncegyesülettel karöltve. Az 1949-ben alapított együttes idén tehát ünnepel, hetvenedik jubileumi évében gazdag programokkal készül. Most azonban Majoros Andor táncpedagógussal, az együttes művészeti menedzserével tekintettünk vissza az elmúlt évtizedekre.

A nemzeti értékek igazi kincsestárát őrzik

– A táncegyüttes életébe én 1982-ben csatlakoztam be, a­mi­kor többedmagammal, Hahn-­Kakas Istvánnal, Gálber Attilával, Németh Leventével, Csurdi Tamással itt kezdtük a táncos pályafutásunkat. Mi a volt Ve­linszky, mai nevén Németh László Általános Iskolában kezdtünk el táncolni 1978-ban. Itt indított úttörő néptánccsoportot ugyanis a Skála, amely ugye ebben az évben, azaz 1978. április elején nyílt meg Székesfehérváron. Édesanyám indíttatására próbáltam ki a néptáncot, ami annyira jól sült el, hogy azóta is ebben a műfajban maradtam, sőt, ez lett a hivatásom, munkám, mi több, a második szerelmem. 1982-ben a velinsz­kys „kontingens”, amelynek a vezetője Kovács Dodi, az első mesterem volt, a nyári bodajki úttörő táborba is megérkezett. Ott kaptuk az első meghívást az Alba Regia Táncegyüttes névelődjétől, a Fejér Megyei Népi Együttestől, annak is utánpótlás csoportja vezetőitől, Gazdag Bélától és Kneifelné Vass Évától. Megkérdezték, nincs-e kedvünk csatlakozni a megyei csoporthoz. Hogyne lett volna… Innentől párhuzamosan táncoltunk a Velinszkyben és az Alba Regiában, majd középiskolás korunkban felkerültünk a nagy együttesbe. Innentől az egész életünket meghatározta az együttes.

Az elmúlt hetven évben szinte minden fehérvári család részt vett
valamilyen módon a táncegyesület életében. Ez a felvétel tavaly a
színházi táncgálán készült, amely nagy siker volt
Fotó: Koppán Viktor / Fejér Megyei Hírlap

 

Maga az együttes szakszervezetek, gyárak kultúrpolitikájának részeként jöhetett létre az 1940-es évek végén. – Piros pontnak számított minden gyár­üzemben, ha egy-egy kultúrcsoportot fel tudott állítani. Az egyik ilyen üzem csoportjaként indult a táncegyüttesünk elődje, Botos József volt egyesületi elnök és művészeti vezető, fő mesterünk legalábbis ezt a történetet hagyta ránk – mesélt az őt megelőző évekről Majoros Andor. – Ekkor verbuválódott össze tehát az a gárda, amelyet Székesfehérvár politikai koncepciója magáénak érzett az akkori érában. Bizony emlékszem még azokra az időkre a rendszerváltás idejéből, amikor külföldi útjainkra jött velünk egy politikai kísérő elvtárs, aki szerintem, azon túl, hogy kötelessége volt részt venni ezeken az utakon, nagyon élvezte is ennek a közösségnek az inspiráló közegét.

Komoly elismeréseket tudhatnak magukénak

A művészeti menedzser arra a legbüszkébb, mondja, hogy nincs ma talán Székesfehérváron olyan család, amely így vagy úgy, de ne kapcsolódna valahol az Alba Regia Táncegyütteshez. Valaki vagy valakinek a valakije biztosan táncolt az együttesben, vett részt táncházi mulatságon, nézett meg fellépést az együttes szervezésében. Komoly elismeréseket is magáénak tudhat az együttes, ilyen az Európa-díj a Népművészetért, a Príma-díj és a Fölszállott a páva-verseny különdíja, mégis a legfontosabb a fehérváriak megbecsülése:

– A Királyi napok sikere is bizonyítja azt, hogy a székesfehérvári lakosok mennyire elkötelezetten szeretik az együttest. Ezek a legnagyobb visszajelzések arra, hogy az elmúlt hetven év nem telt el nyomtalanul, s hogy mindig lesz utánpótlás és a néptáncot szerető civil közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!