A jövő szakemberei

2019.10.24. 17:30

Szakképzés napja: október 25-én az összes iskola kínálata egy helyen lesz Dunaújvárosban

A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC) minden esztendő őszén megrendezi a dunaújvárosi szakképzés napját, ahol egy időben, egy helyen, hét szakképző iskola mutatkozik be a pályaválasztás előtt állóknak.

Balla Tibor

Kiállítások, bemutatók, gasztronómiai különlegességek, kóstolók színesítik a dunaújvárosi szakképzés napját

Fotó: archív

Idén a szokásosnál kicsit korábban, október 25-én, pénteken 9 és 17 óra között rendezik meg a dunaújvárosi szakképzés napját a Dunaferr iskola Apáczai telephelyén (az MMK mellett). Pocsainé Varga Veronika, a DSZC főigazgatója elmondta, ennek oka, hogy mindenképpen az őszi szünet előttre igyekeztek

időzíteni ezt a szakmabemutató show-t, hogy legyen idejük a szülőknek megbeszélni a gyerekükkel a látottakat. Az is fontos, hogy itt egy helyen látható az összes szakképző intézmény kínálata, megtalálható az iskolák teljes szakmakínálata, valamint számos képzés izgalmasabb része ki is próbálható. A dunaújvárosi szakképzés napja kiváló alkalom arra, hogy felkeltse az általános iskolás gyermekek és szüleik érdeklődését. Akik pedig bővebben kíváncsiak egy-egy iskolára, azok számára nyújtanak kiváló lehetőséget a tagintézmények nyílt napjai, ahová már a szakképzés napjának tapasztalataival, az esetleges kérdésekkel felvértezve érkezhet a szülő gyermekével.

A dunaújvárosi szakképzés napja egy igazán innovatív, látványos, mondhatni trendi esemény, ahol kiállítások, bemutatók, gasztronómiai különlegességek, kóstolók színesítik majd a kínálatot.

Kiállítások, bemutatók, gasztronómiai különlegességek, kóstolók színesítik a dunaújvárosi szakképzés napját
Fotó: archív

Délután 16 órára egy „szülői értekezletet” is meghirdettek, ahol a főigazgató elmondja majd, hogy a megváltozott szakképzési rendszerben milyen lehetőségek állnak a diákok előtt, és természetesen kérdésekre is lesz lehetőség.

Pocsainé Varga Veronika a DSZC főigazgatója
Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Kísérőrendezvényként idén új elemeket hoztak be: szakítottak az elmúlt évek hagyományaival, idén nem lesznek koncertek, viszont az iskolák olyan játékos szakmai bemutatókkal készülnek a tornateremben, amelyek a szűk bemutatóhelyükön nem férnének el. A Klebelsberg Központtal való jó kapcsolatuk eredményeképpen délelőtt szervezetten érkeznek az iskolák, ugyanakkor egész nap várják az egyéni látogatókat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában