Alapítványoknak táborozásra, kirándulásra

2018.03.17. 20:00

Elkészült a sárbogárdi útfelújítási ütemterv

A képviselő-testület elkészítette az idei évre szóló útfelújítási és útkarbantartási munkák ütemtervét, és meghatározta a legszükségesebb balesetveszély-elhárítási és állagmegóvási feladatokat.

V.Varga

A testület elkészítette az útfelújítási és útkarbantartási munkák ütemtervét Fotó: V. Varga József

A KRESZ-táblák és utcanévtáblák cseréjére, pótlására 1,14 millió, az aszfaltos utak kátyúzására (felmérés alapján) 4,5 millió, a vizes makadámutak javítására (közmunkások kivitelezésével) 1 millió, a járdák üzemeltetésére és javítására 1,56 millió forintot terveztek. A 63-as főút városi szakaszának központi forrásból való fejlesztését meg kell hogy előzze a kiváltó út felújítása. Erre, vagyis a Szent István út Katona utcától a vasúti átjáróig – kizárólag önkormányzati tulajdonban – lévő részének felújítására további 6,1 millió forint önrészt különítettek el a képviselő-testület tagjai.

A testület elkészítette az útfelújítási és útkarbantartási munkák ütemtervét Fotó: V. Varga József

A város 800 ezer forint keretösszeget tud fordítani nyári táborozások és kirándulások támogatására. A grémium pályázatot írt ki a Sárbogárdon működő alapítványok számára, támogatásban részesítik a helyben lakó, 3–14 éves korosztály nyári táborozását, kirándulását, az útiköltség, az étkezési és szállásköltség kiegészítésével, valamint a belépőjegyek vásárlásához való hozzájárulással. A kiírás szerint azok a bogárdi székhelyű, telephelyű, bíróság által nyilvántartásba vett alapítványok támogathatók, amelyek a gyermekek érdekében megvalósuló nyári programhoz, tevékenységhez kérnek segítséget. A pályázatok beérkezési és elbírási határideje április 13. és 27.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!