Több fejlesztést önerőből sikerült kigazdálkodniuk

2019.08.09. 16:00

Pusztavámon kézzelfoghatók a változások

A település szinte belesimul a Vértes oldalát borító erdőséggel keretezett tájba. Nemcsak a környezete szép, maga a falu is sokat tesz azért, hogy öröm legyen végigmenni az utcákon.

Palocsai Jenő

A Kvircedli Fesztivállal is a hagyományt őrzik Pusztavámon, ahol elkészült az ország legnagyobb kvircedlinyomója is Fotó: önkormányzat

Az elmúlt években a szokásosnál is nehezebb helyzetben volt a falu vezetése, ugyanis komoly kiesést jelentett a márkushegyi bánya leállása következtében kialakult ipar­űzési adó hiánya. A feladatot nehezítette, hogy – a tényleges megújulás érdekében – az adósságok rendezésével kellett a ciklust megkezdeniük.

Panorámaröntgen is lesz a rendelőben

Lisztmayer János polgármester azt mondta, hogy a testület felelősségteljes munkáját mi sem mutatja jobban, mint az, hogy elmúlt másfél évben a döntéseikben látszott egyfajta fenntarthatóság, a már a következő testület munkájának megkönnyítésére való törekvés.

A település vezetője a kéz­zel fogható változásokat, fej­lesztéseket két csoportba sorolta. Az egyik kategória a büszkeségé, az önerőből kigazdálkodott fejlesztések köre. A másik csoport a pályázati úton elnyert bevételek és fejlesztések köre, melyek kapcsán hálásak a támogatóiknak, a pályázatot kiíróknak, valamint a központi forrásoknak.

– Az önerőből készült fejlesztések csoportba sorolnám kreatív faluszépítő munkáink eredményeit, kezdi a felsorolást Lisztmayer. Az első helyen említem a Falukemencét, a híd­é­pí­tést, és az új buszvárókat, de idetartozik még az új kovácsoltvas utcatáblák, új utcabútorok sokasága is. Ezek telepítése még folyamatban van.

A Kvircedli Fesztivállal is a hagyományt őrzik Pusztavámon, ahol elkészült az ország legnagyobb kvircedlinyomója is Fotó: önkormányzat

– De büszkék vagyunk a polgármesteri hivatal épületének felújítására is, ide sorolható 500 méter szervízút és két komplett utca aszfaltozása, továbbá 1500 méter térköves járda lefektetése és továbbiak tervezése. Hagyományaink á­polása érdekében létrehoztuk a Kvircedli Fesztivált, ahol elkészült az ország legnagyobb kvircedlinyomója is. Úgy vélem, folytatta a polgármester, hogy közös munkával olyan, országos szinten megoldásra váró problémára is jól reagáltunk, mint a háziorvosi szolgálat biztosítása a településen.

Megemlítendő, hogy a település nemzetközi kapcsolatai is új erőre kaptak, így már nemcsak kulturális és baráti, hanem valós, európai testvértelepülési kapcsolatok születtek, ahol a szakmai véleménycsere és a közös fejlődés támogatása is egyre nagyobb teret kap. Nagy öröm a település lakói számára, hogy egy magyar táv­közlési cég megkezdte az optikai kábelrendszer kiépítését a teleülésen, amely már rég várt infrastrukturális fejlődést jelent az ott lakóknak és azoknak, akik a települést választják lakhelyüknek a jövőben.

A konyhai eszközök, berendezések beszerzése áttolódott 2020-ra.

A pályázatok tekintetében igazán hálás a település, ugyanis az uniós, valamint egyéb pályázati forrásokból megközelítőleg 216 millió fo­rintot nyertek el az elmúlt években. Az összegeket olyan látványos fejlesztésekre költötték, mint a Nepomuki Szent János szobor restaurálása, a Vérteskert településrészen egy generációs park kialakítása, de megvalósult a Táncsics és Béke utcák közötti a felszíni vízelvezetés is. Közben zajlik egy panorámaröntgen beépítése a fogorvosi rendelőben, sikeres pályázatot adtak be a házi segítségnyújtás és gyermekjóléti szolgálat területén. Ennek keretein belül mind irodai eszközbeszerzések, mind gépjárműpark-fejlesztés is történt két gépjármű beszerzésével, célirányosan a feladatok ellátására. Nagy álom volt egy települési bölcsőde, ez a tervek szerint szeptember közepéig be is indul. Az óvodai konyhát bővítették, és napkollektoros rendszerrel szerelték fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában