Pósa Zoltán író, költő, újságíró volt a vendég az Igézőben

A Parnasszus kortárs apostolai című sorozat hatodik évadába lépett – hangzott el a házigazdától, Takács Tamás irodalmártól, aki pénteki vendégüket úgy konferálta föl: alkotói világának szerves része a hit és a bibliai allúziók, valamint a létmeghatározás, a szenvedés ábrázolása is.

A népiek között városi, illetve szürrealista volt, a szürrealisták között meg népi

Pósa Zoltánnal az est során Urbán Péter író beszélgetett, aki először a debreceni évekről kérdezte a vendéget. Pósa Zoltán gyermek- és ifjúkorát fölelevenítve elárulta: kötődik a városhoz, ott konfirmált, s ott kapott fiatalként olyan sugallatot, amely szerint vagy költő, író lesz belőle, vagy semmi. Szülei ezzel az iránnyal abban a korban kevésbé szimpatizáltak, inkább nyelvszakosként látták biztosítottnak a jövőt. Az ifjú azonban mégis írásra adta a fejét, egyetemistaként verseket és regényeket írt. Költeményei egyházi és egyetemi fórumokban jelentek meg, de az első komoly, Ama tőrök című regényének kiadására egészen 37 éves koráig várnia kellett – mesélte. Időközben számos helyen dolgozott: volt szerkesztő, nevelőtanár, szakfordító is, ám többször ellenzéki hozzáállása miatt távolították el. Írói pályáján is érezte, hogy nem feltétlenül fogadják el, a népiek között városi, illetve szürrealista volt, a szürrealisták között meg népi – fogalmazott. Keresztény szemlélete akkoriban nem járult hozzá előmeneteléhez.

Megpróbáltatásai ellen passzív ellenállással tiltakozott, ám idővel rájött, hogy ez nem vezet jóra. Miután megismerte feleségét, Mártát, Budapestre költözött, s pályája jó irányba fordult. Felesége volt az, aki segített neki kimászni a gödörből – mondta el az író, aki ezt és életének számos élményét, szakaszát jeleníti meg művein keresztül, s feleségét is többször szerepelteti.

Pósa Zoltán régebbi regényei mellett beszélt a legutóbbiról, amely Hűséges szökés és hűtlen visszatérés címmel jelent meg, s egy zenésznő a főszereplője.