tanösvények, futópályák, elkerülőút

2019.02.21. 17:30

A zöld várostól az óvodáig – Polgárdira több projekt vár az idén

A város polgármestere a 2019-es év legfontosabb feladataként a meglévő pályázati források felhasználását és a projektek megvalósítását jelölte meg: megújul az iskola, és várhatóan új óvoda is épülhet.

V. Varga József

A településen számos fejlesztés van tervben, az idei év sem telik majd tétlenül

Fotó: FMH Archív

Az önkormányzat tavaly ősszel 98 millió forintos támogatást nyert a terület- és településfejlesztési operatív program zöld város pályázatán, amely tovább gyarapítja a település által eddig elnyert több mint 2 milliárd forint értékű pályázatok sorát – mondta el lapunknak Nyikos László polgármester.

A zöld város projekt a Cinca patak körüli zöldterületet integrálja a település egészébe. A pályázat során a Kossuth és Deák utca sarkától kezdődően felújítanak egy 500-600 méteres szakaszt, újabb parkolót, valamint futópályát és szabadtéri edzőparkot építenek, a Cinca melletti sétányt pedig járdák, padok és leülők színesítik majd. A patak körül tanösvényt alakítanak ki, mely a település jellemző növényeit mutatja be.

A következő projekt az ipari elkerülőút építése, melyre 250 millió forint támogatást nyertek. Az egyik célterület a Lászlómajori út felől biztosítja az iparterületre való bejutást, így a kamionforgalomnak alternatív útvonalat nyújt a Barátság utca helyett. A városban régóta várják ezt a beruházást. A projekt kapcsán – másik célterületként – lehetőség nyílik az M7-es autópálya melletti területeket eladható iparterületté alakítani. A városvezetés a település belső részein kiparcellázott ipari zóna helyett ez utóbbit részesíti előnyben.

A településen számos fejlesztés van tervben, az idei év sem telik majd tétlenül
Fotó: FMH Archív

A harmadik tervezett fejlesztés a szabadtéri kondiparkra vonatkozik. Az illetékes társasággal aláírták a nemzeti szabadidős és egészségprogram megállapodását, melynek során 150 négyzetméter alapterületű, mintegy 15 eszközös sportparkot építenek a Május 1. ligetben. A kondipark szomszédságában 200 méter hosszú futókör is várja majd a sportolni vágyókat. A mintegy 40 millió forintos beruházás tavasszal kezdődhet.

Az idei év legnagyobb feladata az iskola- és az óvodaberuházás – hangsúlyozta az elöljáró. Az iskola 450 millió forintos fejlesztése a Klebelsberg Központ hatáskörébe tartozik. Várhatóan tavasszal megkezdődhetnek a munkálatok, amelyek első fázisában egy régi, használaton kívüli épület bontása szerepel. A projekt szoros együttműködést feltételez a tankerület és az önkormányzat között: hiszen az előbbi a kedvezményezett, de a fejlesztések a város tulajdonát képező területet érintik. A képviselő-testület reméli, hogy folytatódik az eddigi példamutató együttműködés.

Az önkormányzat még 2017-ben 300 millió forintot nyert új óvoda építésére, az emelkedő építőipari költségek miatt azonban a múlt év közepére világossá vált, hogy az előzetesen számított 450-500 millió forint kevés a kivitelezésre. A legutolsó tervezői értékbecslés szerint a szükséges műszaki tartalommal rendelkező új épületet mintegy 800 millió forintból lehet megvalósítani. A városi grémium ezért visszaadta a korábban elnyert támogatást, azonban az ősszel új lehetőséget ragadott meg: ismét pályázott az immár 600 milliós forintos támogatásra. Amennyiben a küszöbönálló elbírálás pozitív lesz, azonnal megkezdődhet a közbeszerzés, majd pedig az építkezés – tette hozzá Nyikos László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában