Nézzenek a lábuk elé!

2018.10.22. 07:00

Alig észlelhetőek a gömbsüvegek az Országzászló téren

Az elmúlt héten egy felzaklatott középkorú hölgy kereste meg szerkesztőségünket azzal, hogy az Országzászló téren szemtanúja volt egy súlyosan végződött balesetnek: egy idős asszony elbotlott az egyik gömbsüvegben.

Borsányi Bea

Van, akinek játék, van, akinek bosszúság. A gömbsüvegek valódi funkciójára nem derült fény

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A hölgy az esés következtében hasra vágódott, elrepült a szemüvege és egy ideig megmozdulni sem tudott. Az eset egyik szemtanúja ekkor egy másik járókelőtől kért segítséget, aki azonban inkább továbbment, így végül a közelben lévő bankba szaladt be és az egyik biztonsági őrrel együtt sikerült az idős asszonyt felültetni, aki addigra magához tért. Az álla alatti bőr szélesen felhasadt, a nyaka és a ruhája csupa vér volt. Mivel meglehetősen rosszul érezte magát és nem tudott volna saját lábán orvoshoz menni, mentőt hívtak hozzá.

A szemtanú úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a bankban dolgozó biztonsági őr szerint szinte minden nap van olyan járókelő, aki a téren áthaladva megbotlik, esetleg elesik a kisméretű, szürkére festett gömbsüvegek valamelyikében.

Az Országzászló tér minden engedéllyel rendelkezik

Lapunk természetesen megkereste a Városgondnokságot, ahol Bozai István városgondnoktól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az említett gömbsüvegek a Közlekedési Iroda kérésére kerültek a térre. Nagy Zsolt, az iroda vezetője nem kívánt lapunknak telefonon nyilatkozni. Ezután írásban is megkerestük az irodát, és megkérdeztük, mi a funkciójuk ezeknek a térelemeknek, kikérték-e biztonsági szakember véleményét a tervezés, építés előtt arról, hogy ezek a gyalogosokra nézve biztonságosak-e, illetve, hogy adott esetben lehet-e szó arról, hogy eltávolítsák őket és olyan elemeket tegyenek a helyükre, amelyek magasabbak, jobban láthatók, kevésbé balesetveszélyesek?

Van, akinek játék, van, akinek bosszúság. A gömbsüvegek valódi funkciójára nem derült fény
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Nos, Nagy Zsolttól a következő igen tömör választ kaptuk: „Az önkormányzathoz eddig ilyen jelzés nem érkezett, mindemellett nagyon sajnáljuk a hölgyet, aki megsérült. Az Országzászló térről a város olyan jelzéseket kapott, amelyekben az emberek azt erősítik meg, hogy szeretik, használják a megújult teret. Az Országzászló tér egyébként minden engedéllyel rendelkezik, így nem kívánunk ezen változtatni. Azt kérjük, hogy ha bárkinek a gömbsüvegekkel, illetve a tér kialakításával kapcsolatos egyéb javaslatai vannak, vagy bármilyen problémája merül fel, az az önkormányzatot, illetve az üzemeltető Városgondnokságot keresse, hiszen akkor van lehetőség a segítségre.”

Szivattyú miatt nem folyt a víz

A másik, szintén a napokban felvetődött kérdés az Országzászló térrel kapcsolatban, hogy nem folyik a víz az árokban. A problémát egy szivattyú hibája okozta, de azt azóta elhárították. A városgondnok azt is elmondta: október végéig minden szökőkút fagymentesítése megtörténik a városban, és működésüket tavaszig leállítják. Az Országzászló téren áthaladók pedig nézzenek a lábuk elé, nehogy a bokájukat törjék, ugyanis a „patakocska” medrét, amelyben szintén megszűnik a víz csobogása, nem tervezik befedni a télre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában