Orsolics Zoltán Zénó: „Minőségibb életet tudok így élni, van erőm, kapaszkodóm”

– A legnehezebb döntés az életemben az volt, amikor jelentkeztem a rehabilitációra. Ráckeresztúrra kerültem, s megpróbáltam megváltoztatni mindazt, amiről addig a mindennapjaim szóltak. Hat éven át drogoztam, kis híján belehaltam a heroinba. Az a közösség mentett meg, amely nemcsak hirdette, de a gyakorlatban is megvalósította a feltétlen szeretetet, a hitelességet. S a hitről sem szabad elfeledkezni. Előtte semmilyen kapcsolatom nem volt a vallással. Eleinte zavart a megtérés szó, de egyszer egy lelkész azt mondta: felejtsd el, nem megtérni kell, hanem visszatérni kell Istenhez. Ez igen nagy áttörés volt számomra.

– A hit tehát fontos szerepet játszik a gyógyulásban?

– Az én történetemben mindenképpen. De attól függ, mit nevezünk gyógyulásnak. Szermentesen lehet élni, hit nélkül is, talán meggyógyulni is lehet hit nélkül. De a hit sokkal több. Az életem nem arról szól, hogy már nem kábítószerezek, hanem sokkal többről. Hiszem azt, hogy minőségibb életet tudok így élni, hogy van erőm, kapaszkodóm, vigasztalóm. Azt gondolom, előbb-utóbb mindenkiben felmerül a spiritualitásra való igény. Ha máskor nem, akkor a halálos ágyunkon szembenézünk Istennel, az élet-halál kérdésével. Ez megkerülhetetlen téma.

– Miért épp most jelent meg a kötet?

– Nemrég jöttem rá, hogy éppen húsz éve kerültem a rehabra, de ez csak véletlen egybeesés. Az elmúlt időszakban nagyon sokszor feldolgoztam a történetemet, s talán most érett meg bennem, hogy megírjam.

– A könyvben olvasható, hogy Magyarországon ma még az alkohol és a kábítószerek jelentik a legnagyobb problémát. Melyik a legveszélyesebb függőség?

– Úgy vélem, a viselkedési függőségek. Ezek közül is a közösségi oldalakkal kapcsolatos függőségek, az internetfüggőség, a kütyüfüggőség. Ha belegondolunk, ez az egész társadalmat érinti. A kommunikáció teljesen elkorcsosul, eltűnnek a közvetlen kapcsolatok. Tíz-húsz év múlva derül majd csak ki, mi lesz ebből, milyen mentális károkat, személyiségtorzulásokat okoz. Ha elmegyünk valahova, és nincs wifi , pánikrohamot kapnak az emberek.

– Mit tehetnek ebben a helyzetben a szülők?

– Minden esetben a gyerekre kell koncentrálniuk. Csakis kapcsolatban lehet helyreállítani a problémákat. Sokkal többet kell beszélgetni a gyerekkel, hiszen nem tárgyakra – telefonra, tabletre, laptopra –, anyagi javakra van szüksége a gyereknek, hanem ránk. Szeretetre, odafigyelésre, beszélgetésekre, őszinte kíváncsiságra, majd egy későbbi életszakaszban a szeretetteljes támogatásra, hogy ki tudjon teljesedni, felelősséget tudjon vállalni a tetteiért. A nevelés során mindig más-más élethelyzet, más-más kihívás vár a szülőkre. Ami gyerekkorban működött, az kamaszkorban nem működik. A szülőnek is változnia, fejlődnie kell, hogy újra és újra megtalálja a hangot a gyerekkel.

– Mint háromgyermekes édesapa, hogyan osztja be az idejét?

– Nagyon szeretek dolgozni, szeretem a hivatásomat, a munkámat, a szombat és a vasárnap azonban a családé. Érden élek, Ráckeresztúron dolgozom. A tinirehab programvezetője vagyok, de emellett magánpraxist is nyitottam Budán, ahol felnőttekkel, fiatalokkal foglalkozom. Szeretem az embereket, és szeretnék segíteni nekik, nem csak azoknak, akik drogproblémákkal küszködnek. Szeretnék híd lenni mások életében.