Senki sem távozott üres kézzel

2019.04.18. 12:51

Nyuszifutás, meglepetések és boldog arcok Tordason

Remek hangulatban zajlott szerdán az I. Tordasi Nyuszifutás.

FMH

Fotó: Milichovszky Emőke

Kovács István egykori maratonista, pekingi lángvivőnk, a Nyuszifutás kitalálója, mikulásnagykövet volt a vendég, aki a bemutatkozást követően közös, nyusziváró éneklésre buzdította a gyerekeket, amellyel sikerült is előcsalogatni a Nyuszit, aki természetesen nem üres tappancsokkal érkezett a Sajnovics térre.

Fotó: Milichovszky Emőke

A közös futás után a szervezők a gyerekekkel együtt elültették a Hangya Művelődési Ház udvarán a Tordasi Gyermekek Fáját, amelyet a rendezvényt megelőzően Juhász Csaba polgármester adott át az önkormányzat nevében. Az épületben folytatódott a program, ahol a „Hogyan sportol a Nyuszi?” című rajzpályázatok eredményét hirdették ki. Ezek után az egészséges táplálkozás jegyében támogatók által felajánlott répát, almát fogyasztottak a jelenlévők, akik Kovács István – fotósorozatával tarkított – olimpiai beszámolóját is meghallgathatták. Majd a fáklya is előkerült, amellyel fotózkodni is lehetett, valamint lelkesítő üzeneteket is írhattak valamennyien az olimpikonoknak. Senki sem távozott üres kézzel, hiszen a rendezvény zárásaként újra a térre invitálták a gyerekeket, ahol rengeteg meglepetést, édességet, tojást lehetett keresni a fűben és a bokrok alatt. A hagyományteremtő szándékkal megvalósult eseményt a kegyes időjárás mellett boldog arcok, elégedett mosolyok, kedves szavak tettek teljessé – számolt be a Hangya Művelődési Ház csapata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában