A város 10 ezer euróval járul hozzá a Notre-Dame újjáépítéséhez

2019.06.22. 07:00

Csak jó zene szóljon a városban – Fontos ügyekről döntött a közgyűlés

Gesztusértékű felajánlással él a magyar királyok városa a francia főváros tűzkatasztrófát szenvedett székesegyházának felújítása érdekében. Ugyanott a történelem viharaiban elpusztult székesfehérvári koronázóbazilika megmaradt köveinek méltó elhelyezése kapcsán is történt előrelépés.

Majer Tamás

A közgyűlési elnöki pulpitus Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Kezdjük mégis az elején! Több fehérvári ovi és bölcsi vezetőjéről is döntött a pénteken összeült városi közgyűlés. A következő öt évben Zelenák Adrienn vezeti a Brunszvik Teréz Óvodát, Tóth Ildikó a hosszúsétatéri, Vértes Mónika pedig a szárazréti ovit, illetve Teleki Horváth Renáta a Napraforgó, Rusznyák Lászlóné a Nyitnikék, Nyikos Bernadett a 7. számú bölcsit.

A közgyűlés döntött a Fiskális út felújításának második üteméről is.

– Nagyon fontos közműcsere történt itt meg, amely folytán végre, több évtized után megoldódik Öreghegy csapadékelvezetése – mondta erről Cser-Palkovics András polgármester. – Döntöttünk az első okostanterem megalakításáról is. A Széna Téri Általános Iskola jelentkezett, hogy szívesen vállalja a próbafolyamatot. Jó hír, hogy az állam úgy döntött, a Széchenyiben létrehoz egy ilyet a középiskolások számára is – folytatta a városvezető.

A közgyűlési elnöki pulpitus
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az első tanév nyilván a tapasztalatszerzésé lesz, ennek fényében válik tervezhetővé a folytatás. A jövőben akár minden iskolában lehet okostanterem. A középiskolai campus kiviteli tervezésének befejezéséről és a kivitelezés megindításáról szóló közbeszerzés is elindult. Most úgy áll, hogy 2020 júniusában indulhat a kivitelezés.

A kőtár közbeszerzéséről is tárgyaltak.

Régi terv, hogy kerüljenek a volt Köztársaság mozi épületébe a koronázóbazilika eredeti kövei, s legyen látogatható a különleges gyűjtemény. Három cég is jelentkezett a kivitelezésre, a következő fordulóban dől el, melyikük nyeri el a munkát.

Egy, a közterületek használatáról szóló rendelet módosítása kapcsán felmerült a fehérvári, különösen a belvárosi utcazenélés témája. Bóka Viktor jegyző – és hivatala – feladatul kapta, ötöljön ki megoldást, hogyan lehetne biztosítani, hogy csak jó zene szóljon a városban. Nem kérdés, vannak Fehérváron mérvadó zenei szakik, tanárok, mesterek… No, bárki, aki járja nyaranta a belvárost, találkozhat közepes és jó akusztikus gitárosokkal, kiváló csellistákkal, de hangszóróból dübörgő ritmusokra ráéneklő „utcazenésszel” is! A párizsi Notre-Dame székesegyház felújításához – a nemzetközi összefogáshoz – 10 ezer euróval Fehérvár városa is hozzájárul.

A Fáy lakótelepen, egy régi ABC helyén társasház épülésének vették hírét a lakók
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Egyhangú döntés született. A pénzt a Kárpátok Alapítvány – Magyarországnak utalja a város, akik eljuttatják a Fondation de France alapítvány részére. Az eljárással az önkormányzat követi a franciák által kért protokollt. Egymástól függetlenül, mégis azonos témában tett fel kérdést a városvezetésnek Deák Lajosné és Márton Roland. A Fáy lakótelepen (Deák Lajosné a terület önkormányzati képviselője), egy régi ABC helyén társasház épülésének vették hírét a lakók.

A terület magánkézben van. Bóka Viktor tájékoztatása szerint az ingatlanon egy 12 és fél méter magas, 20 lakásos épület felépítésére van engedélye a beruházónak. A tervek 32 autóhelyes, részben föld alatti garázsról szólnak. A tercia 80 százalékát építik be, s az egész 10 százaléka zöldterület lesz. A nótárius kijelentette, megfelelnek a 2004 óta hatályban lévő építési szabályoknak a tervek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában