Nyertes pályázatból valósult meg

2018.09.28. 16:06

Népmesepont a Gárdonyiban, a hét hat napján

Nagyon kellemes belépni a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár épületében kialakított Népmesepontba. Az új helyszínt pénteken nyitották meg.

Bokros Judit

Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

A magasföldszinti teremben nagy változást tapasztalni a korábbi állapotokhoz képest. Barátságos hangulatú, rajzokkal, képekkel dekorált, szőnyeges, babzsákos, foteles helyiséget talál a látogató. Itt fogadják hétfőtől szombatig előzetes bejelentkezés alapján a Gárdonyi munkatársai a mesére, népmesére éhes gyerekeket és kísérőiket, akik számos lehetőséggel élhetnek a Népmesepontban.

A megnyitó igazi ünnepi alkalom volt: Marton Bendegúztól népdalok hangzottak el, Huszár Anna népmesét mondott, az Ikarus néptáncegyüttes táncolt, a Barátok népzenei együttes zenélt a sok-sok különböző korú gyermek előtt.

Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

A Népmesepont egy nyertes pályázatnak köszönhetően valósult meg, célja pedig három éven keresztül a magyar kultúra megismertetése a népmesék által, mesekincsünk átadása az ifjú korosztálynak.

Iszkádi Erika igazgató köszöntőjében kifejezte háláját támogatóiknak, valamint a foglalkozásvezetőknek, akikkel együtt dolgoznak.

 

Elmondta: a Népmesepontot szimbolizáló képet a Munkácsy Mihály Általános Iskola diákjai alkották meg, de még

sokan működtek közre abban, hogy ez a kellemes enteriőr kialakuljon.

Törő Gábor országgyűlési képviselő utalt arra, hogy a megyében ezen kívül csak egy Népmesepont van, Dunaújvárosban. A cél fontos, hiszen azt szolgálja, hogy a gyerekek korán és mélyen ismerjék meg a magyar kultúrát.

Cser-Palkovics András polgármester az igazgató és a dolgozók érdemeit méltatta a kialakítás során, és hozzátette: kívánja, hogy minél több mesét mondjanak itt minél több gyermeknek.

Maroshegy önkormányzati képviselője, Brájer Éva kifejezte, hogy boldogságot jelent a Népmesepont megnyitása. Emlékeztetett: a Gárdonyi és a mese szoros kapcsolata az előző igazgatónak, Adorján Viktornak köszönhető, ám a meseírói pályázat, a köré szerveződő klub például ma is működik.

Az épület külső felújítása sem várat már magára sokáig – derült még ki a megnyitón. A Népmesepontot Tóth Tamás plébános áldotta meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában