Ünnepelt a település

2019.03.18. 07:00

Nem aszfaltra gyűlik a nép Aba városában

Egyre többen lakják Abát. A március tizenötödikével kezdődő hosszú hétvégén három napos ünnepséget tartottak a településen.

Majer Tamás

Gyermekes, fiatal házaspárok választják lakóhelyül Abát, egyre többen iratkoznak be a helyi oviba és iskolába

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A nemzeti ünnep estéjén felavatták a megújult Hősök terét, a jelenlévők megkoszorúzták az emlékműveket. Másnap, szombat délután, a Tanka János Közösségi Házban megrendezett Zeng az ének, zeng a dal című népzenei tematikájú rendezvényen 39-en (!) kapták meg az Abai kultúráért és közösségért nevet viselő, legutóbb 5 éve kiosztott díjat, amelyet így összesen már 106-an vehettek át. Az idei díjazott között helyi óvodapedagógusok, tanárok, vállalkozók, sportélettel foglalkozó szakemberek, művelődésszervezők, kézművesek, polgármesteri hivatali dolgozók is vannak. A pontos névsort cikkünk legvégén olvashatják.

– A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint Aba lakónépességének száma 4660 fő – adta hírül a rendezvényen elmondott beszédében, a nyitányként szolgáló népzenei összeállítás után Kossa Lajos polgármester. – Valamennyiünk előtt ismert, hogy 1970 és 1990 között településünk lakossága 4200-ról 3900-ra csökkent. Ezt a folyamatot sikerült 1990-ben nemcsak megállítanunk, hanem azóta már megfordítanunk is – büszkélkedett. – Jól látszik, hogy az elmúlt 29 év alatt Aba lakosságszáma 700 fővel gyarapodott – húzta alá. – Jól érzékelhető az, hogy nagyon jelentős a beköltözők száma, és, ami még ennél is fontosabb a jövőnk szempontjából, gyermekes, fiatal házaspárok választják Abát! Nagyon komoly átstrukturálódás zajlik, egyre magasabb a fiatalok száma. Egyébként ezt visszaigazolja az óvodába és az iskolába beíratott gyermekek száma is. Van miért örülnünk! – mutatott az adatok mögé. – Aba bebizonyította az ország és a világ számára, hogy a jövő nem betonból és aszfaltból épül. Mi lélekből építettünk jövőt a kultúra, a hagyományaik és a közösségünk által! Olyan intézményeket hoztunk létre, amelyek az élhető életet biztosítják – ecsetelte Kossa.

Gyermekes, fiatal házaspárok választják lakóhelyül Abát, egyre többen iratkoznak be a helyi oviba és iskolába
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A polgármester beszédében ideérvén tájékoztatta a polgárokat, hogy március 14-én az abai képviselő-testület megszavazta a város idei költségvetését, amely – többek között – tartalmazza az abai utak teljes leaszfaltozásának költségét is.

Vasárnap ünnepi szentmisét tartottak a Szentháromság templomban.

A díjazottak névsora:

  • Borné Jakubik Márta
  • Csapó Laura
  • Kovácsné Raffai Teréz
  • Mészárosné Kiss Mónika
  • Pintérné Horváth Ildikó
  • Tombor Bea
  • Józsa Balázs
  • Józsa-Szaka Katalin
  • Nagyné Csatlós Irén
  • Balogh László
  • Bácsi Ferencné
  • Id. Domján Miklós
  • Incze Csaba
  • Major Norbert
  • Bor Péter
  • Horváth Árpád
  • Valach Gábor
  • Ormándi Márta
  • Steixner István
  • Steixner Zoltán
  • Zsinkó István
  • Bartha Anikó
  • Tóth Tibor
  • Rózsa István (posztumusz)
  • Juhász Istvánné
  • Sereg Csaba
  • Réti Ferenc
  • Bella Csilla
  • Bódás Edit
  • Eszterbauer Erzsébet
  • Suhaj Ildikó (posztumusz)
  • Arany Lajos (posztumusz)
  • Borbély Ferenc
  • Dr. Jánosi István
  • Kövér Józsefné
  • Mercsek György
  • Dr. Pőcze Ferenc
  • Takács Zoltán
  • Zentay Zsolt
  •  

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában