személyi változás is történt

2019.11.22. 07:25

Nagy léptékű útfelújításokról és a kistelepülések támogatásáról esett szó a megyei közgyűlésen

Ülésezett a megyei közgyűlés tagsága, napirendi pontjaik között pedig a címben említett témákról is szó esett.

Szanyi-Nagy Judit

A tagság összetételét tekintve kisebb változás történt, ugyanis a Momentum színeiben indult és a közgyűlésbe jutott Szalai Dániel lemondott mandátumáról, helyét Gombó Áron vette át. Ő esküt Bech­told Tamás Jánossal (Fidesz–KDNP) közösen tett az ülés kezdetén.

A közgyűlésen a húsz főből 18 fő jelent meg. Elfogadták a felülvizsgált, területi nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodásokat, az Albensis Területfejlesztési Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítását – benne a kft. felügyelő bizottsági tagjainak megjelölésével –, valamint a költségvetés módosítását és az évközi gazdálkodást.

Hosszabban szó esett a Közút eddig elvégzett, illetve folyamatban lévő útfelújításairól. A közeli jövőre nézve elhangzott: a megye több pontján (például Magyaralmásnál, Nadapnál, Baracskánál, Sáregresnél, Csősznél és Igar-Vámszőlőhegynél) megújulnak a településekhez kapcsolódó átkelési szakaszok. Jelenleg a program előkészítése zajlik.

Ugyancsak elhangzott: a Balatontól induló és Dunaújvárosig érő M8-as vonatkozásában 2022 januárjára a tervek szerint elkészül az engedélyes tervdokumentáció; a 81-es és a 63-as út kétsávosításáról szóló dokumentáció pedig 2023. február–március környékére kerülhet az asztalra. Az új, kétsávos 63-as a vasút túloldalán futna.

Molnár Krisztián, a közgyűlés elnöke elmondta: az ötezer fő alatti települések rendezvényeit az elkövetkező évben támogatni tudják, amennyiben kérelmüket pozitívan bírálják el a döntéshozók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában