míg nem hallotta a nevét, nem is sejtette

2018.07.07. 09:00

Kiváló Védőnő elismerést kapott Komjátiné Kas Henrietta

A védőnői pálya egy különleges szeletével foglalkozik Móron Komjátiné Kas Henrietta, aki idén Kiváló Védőnő elismerést kapott.

S. Töttő Rita

Komjátiné Kas Henrietta nem tudott semmit arról, miért akarják kolléganői olyan nagyon, hogy ott legyen a védőnők napján. Amikor pedig a neve elhangzott a Kiváló Védőnő elismerések átadásakor, teljesen megdöbbent.

– Amikor elhangzott a nevem, csak álltam és hallgattam a szívem dobogását. Sok gratulációt kaptam utána, ami mind nagyon jólesett – meséli Henrietta, aki több fronton is teljesít a védőnői hivatás területén. Móron iskolai védő­nő, s épp a mai naptól Csókakőn is megbízatást kapott a területi védőnői feladatok ellátására. Emellett oktató védőnőként tevékenykedik. Babamasszázs-tanfolyamot tart az anyukáknak, valamint rendszeresen vállal helyettesítést a területi védőnői munkában.

Henriettára kolléganői többek között azért is büszkék, mert több éve ő készíti fel az iskolai csecsemőgondozási versenyre a tanulókat, így a móri csapat a megyei versenyen rendre első helyezést ér el. Sőt, az országos versenyeken is rendkívül jól szerepelnek. Tizenhét éve dolgozik a pályán, a móri kollektíva megbecsült tagja. Egészen korán tudta már, hogy gyerekekkel akar foglalkozni:

Komjátiné Kas Henrietta Csókakőn és Móron is dolgozik
Fotó: Rozsofotó

– Emlékszem, Csókakőn a védőnő tartott csecsemőgondozó szakkört, és én iskolás gyerekként csodálatosnak tartottam ezt a foglalkozást. A gyerekeket mindig is nagyon szerettem, ezért Szombathelyen az Egészségügyi Főiskola védőnői szakára mentem, ahol 2001-ben szereztem diplomát. Egy évet dolgoztam Bodajkon területi védőnőként, 2002 szeptemberétől pedig Móron a Gárdonyi Géza Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és EGYMI, a Petőfi Sándor és a Dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskolának vagyok az iskolai védőnője – mondja.

Igazán anyának való fel­adat ez a hivatás, teszi hozzá, utalva arra, hogy ő is jobban tud így igazodni a saját családjához. Iskolai védőnőként egyébként egészen más feladatokkal kell megbirkóznia, mint a körzeti területen, ahol a gyerekekkel hatéves korukig találkoznak a szakemberek. Az iskolai védőnő pedig ezt követően. Szűréseket végez, oltásokat szervez és bonyolít le, egészségnevelési és tisztasági vizsgálatokat tart.

- Nagyon szeretek a gyerekek között lenni – fogalmaz. Kedvencei, derül ki, az egészségnevelő órák beszélgetései. A gyerekek kíváncsiak, ő pedig mindig válaszol.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában