Konferencia a Károlyi-kastélyben

2019.10.21. 15:15

Mi lehet belőled, Notre-Dame? Még nem lehet tudni, milyen lesz

Az európai műemlékvédelmi tendenciákkal foglalkozó konferenciának adott otthont a Károlyi-kastély. A kétnapos rendezvény elsősorban a Kárpát-medencében folyó műemlékvédelmi tevékenység elméletére és gyakorlatára fókuszált, de a meghívott vendégeknek köszönhe­tően a hallgatóság a kontinens nyugati szegletéből is kapott ízelítőt.

Palocsai Jenő

Fejérdy Tamás sok jövőképet mutatott a konferencián a Notre-Dame újjáépítéséről

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az immár harmadik alkalommal szervezett nemzetközi konferencián Károlyi Angelica asszony köszöntötte elsőként a meghívott vendégeket. A Károlyi József Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Művészettörténet és Elmélet Tanszéke által szervezett konferencia célja az volt, hogy a műemlékvédelemmel foglalkozó szakembereket összehozza. Tavaly az akkori téma kapcsán Erdélyből érkeztek határon túli vendégek, idén Szerbiából. De nemcsak a Kárpát-medencéről volt szó, hiszen távolabb is kell látni, meg kell ismerni a nyugat-­európai trendeket is. Ebben a meghívott művészettörténészek, régészek, építészek és műemlékvédelmi szakemberek segítettek, akik Franciaországból, Belgiumból, Szerbiából és Ausztriából érkeztek.

A korábbi években a várak és a kastélyok voltak a porondon és ez tavaly kiegészült az enteriőrökkel is. Most sokkal árnyaltabb, színesebb volt a tematika, hiszen foglalkoztak templomfelújításokkal, zsinagógaépítésekkel és érintették az iszlám építészet érdekességeit is.

Fejérdy Tamás volt az első előadó, a nemrég leégett ­Notre-Dame múltjával, jelenével és különösen a jövőjével foglalkozott. Kezdetben külső és belső képeket mutatott a monumentális épületről, ahol turisták ezrei özönlenek át az épületen, de több régi metszet is előkerült, köztük olyan is, amin még nem szerepel a 19. században hozzáépített huszártorony.

Fejérdy Tamás sok jövőképet mutatott a konferencián a Notre-Dame újjáépítéséről
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Már a tűz előtt sem volt tökéletes az épület szerkezete, mindenképpen hozzá kellett volna nyúlni. Most a felújítással kapcsolatos lehetőségek száma szinte végtelen, hiszen bár nem az egész templom égett le, de teljesen újra kell alkotni. Egy videóból kivágott képeket mutatott be az előadó, melyek szerint van olyan elgondolás, hogy a tetején télikert lesz, vagy színes üvegablakok ezrei fedik majd, esetleg lapos tetős lesz az új templom, melynek a tetejére sétányt alakítanak ki. Ezek mellett volt egy egészen futurisztikus elgondolás is, eget karcoló fémcsúccsal.

A szakember párhuzamot vonva felemlített néhány elpusztult műemléket, melyeket az eredeti állapotban állították helyre. Ilyen a mosztári Öreg híd is, amit helyreállítottak, méghozzá úgy, hogy a lehullott kövekből és vasakból kikövetkeztették, hogyan is épülhetett fel egy ilyen karcsú szerkezet.

Fejérdy Tamás úgy fogalmazott: szinte minden nemzetnek vannak olyan épületei, melyek közösség-összetartó erővel bírnak. Az nem kérdés, hogy újra kell építeni a templomot, és az is biztos, hogy nem lesz olyan, mint amilyen volt, hiszen nem tudunk középkoriak lenni, nem fogunk gerendákat bárdolni.

Hangsúlyozta, hogy templomot kell építeni, nem műemléket, mert senki sem épít műemléket, csak épületet, ami aztán majd lehet, hogy műemlék lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában