Százhetven éve született a városban

2018.11.11. 07:10

Méltó módon emlékeznek Wekerle Sándorra

Kétnapos rendezvénysorozattal tiszteleg a város szülötte, Wekerle Sándor emléke előtt a nevét viselő alapítvány. Ez alkalomból több díjat is átadnak.

B. Kiss László

Móron szobor is emlékezteti a városlakókat a híres szülött tetteire

Forrás: FMH Archív

A móri sváb családból származó Wekerle Sándor a dualizmus korának legendás államférfija volt, háromszoros miniszterelnök, és pénzügyi zseni. A nevét viselő, magánszemélyek által létrehozott alapítvány első ízben rendezi meg – születésének 170. évfordulója alkalmával – a Wekerle napokat.

A rendezvénysorozat, melynek fővédnöke Törő Gábor országgyűlési képviselő, november 14-én, szerdán 10 órakor a Wekerle Sándorról elnevezett közgazdasági, illetve tudományos életműdíj átadásával kezdődik a Hétkúti hotelben. Az alapítvány ezen díjait immáron negyedik alkalommal ítélték oda.

Ezt követően rendezik meg – ugyanezen a helyszínen – a Kheops Nemzetközi Tudományos Konferenciát, amely régóta népszerű fóruma a fiatal kutatóknak.

A következő esemény 15 óra 30-kor kezdődik, ekkor Wekerle Sándor szobránál tartanak koszorúzást. Az ünnepségen – mint azt Buza Ernőtől, az alapítvány kuratóriumának elnökének megtudtuk – felcsendül majd az államférfi kedvenc „nótája” is, a Nagypénteken mossa a holló a fiát című kalotaszegi népdal.

A koszorúzást követően 16 óra 30-kor az Erzsébet téri Művelődési Házban Kárbin Ákos történész tart előadást Wekerléről. Míg a délelőtti programok már most telt házasnak ígérkeznek, az előadásra várják az érdeklődőket – mondta el Buza Ernő.

Móron szobor is emlékezteti a városlakókat a híres szülött tetteire
Fotó: FMH Archív

November 15-én, csütörtökön délelőtt a Wekerle napok keretében a móri általános iskolák diákjainak rendeznek játékos helytörténeti vetélkedőt.

17 órakor újabb díjátadó és előadás következik. A fiatal szakemberek Wekerléről elnevezett innovációs díját az idén adja ki először az alapítvány. A díjátadó ünnepséget a Lamberg-kastély emeleti olvasótermében tartják, ugyanúgy, miként az utána következő előadást. Ebben a helybeli Svéhlik Csaba professzor vázolja fel azt, hogy milyen jövő vár az autóiparra. Arra az iparágra, amelynek meghatározó szerepe van a kisváros fejlett gazdasági életében.

A rendezvénysorozat a Wekerle alapítvány a móri önkormányzattal történő együttműködésében, széles körű össze fogással valósul meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában