szavai mindig aktuálisak

2018.10.12. 17:27

Megtalálni különbséget szent s álszent között – Prohászka dombormű a Fejér Megyei Közéleti Emlékfalon

„Szeress nagyon, szeress áldozattal, szeress kifogyhatatlanul! Ne hagyd magad legyőzetni a nehézségekkel, közönnyel, sikertelenséggel”- ezzel a Prohászka Ottokár idézettel nyitotta meg Rodics Eszter, a Halász-kastély igazgatója a katolikus író születésének 160. évfordulójára szervezett dombormű avatást pénteken.

S. Töttő Rita

Spányi Antal megyéspüspök áldotta meg Prohászka Ottokár domborművét a Fejér Megyei Közéleti Emlékfalon

Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

A Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány szervezte eseményen másodikként került Prohászka portréja a kastély falkerítésére, amely a Fejér Megyei Közéleti Emlékfal nevet kapta. A tervek szerint erre a falra a későbbiekben is a megyéhez köthető arcok kerülnek majd. Prohászka domborművét Elek Imre szobrászművész alkotta. Az eseményen Mózessy Gergely, az Egyházmegyei Gyűjtemény igazgatója is előadást tartott az íróról. L. Simon László országgyűlési képviselő pedig e szavakkal emlékezett:

- Prohászka szerint ne várjon mindent az ember a környezettől, hanem adjon magából is, s vigyen bele valamit a világba. Hiszen az ember is részét képezi annak a rendszernek, melyet világnak s természetnek hívunk – neki is vannak erői, ugyanazok a törvények illenek rá, a részre, melyek kormányozzák a természetet, a nagy egészet... – majd beszédében kifejtette: Prohászka tragédiája az volt, hogy saját kora egyházi vezetőinek is megakadt a torkán a fehérvári főpap munkásságának több emblematikus darabja, majd pedig utalt X. Piusz pápa apostoli székének ítéletére és az egyház korszerűsítését szorgalmazó írásainak betiltására is. – Mi, kései utódok, mindezért vállaljuk a vitát, s megküzdünk Prohászka életművéért, tudva, hogy ami emberi, soha nem lehet teljes és tökéletes – mondta az országgyűlési képviselő, kiemelve pozitívan értékelendőként az egykori püspök keresztény kultúránkra vonatkozó gondolatait, amelyek a mai politikai küzdelmekhez is iránymutatóak.

Spányi Antal megyéspüspök áldotta meg Prohászka Ottokár domborművét a Fejér Megyei Közéleti Emlékfalon
Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

- Szerinte ugyanis az európai kultúra alapjait, gondolkozásunknak és érzéseinknek az alapelveit az evangélium adta, de a tudományos, gazdasági, állami, társadalmi fejlődés további szakaszaiban az evangélium iránt változik az érzés és a befogadó képesség. Ahogy írja: néha ez nagy, máskor meg alig van belőle – végül pedig így fejezte be gondolatait: – Ilyenkor a belső kultúrának csendben kell tovább dolgozni, s meg kell várnia a maga idejét, tudván azt, hogy még nem jött el az én órám. De azt is, hogy majd megjön. Úgy érezzük, éppen itt az ideje!

A domborművet Spányi Antal megyéspüspök áldotta meg, előtte pedig így méltatta elődjét: – Prohászka szavai mindig aktuálisak, mintha egy közülünk szólna hozzánk. Harcokat kell vívnunk máig azokért az igazságokért, melyeket ő megfogalmazott, s azért az életért, amelyre tanított – mondta, majd a domborműre mutatva azt kérte: aki ránéz, találja meg a különbséget a szent és álszent, a hamis és igaz, az igaz és gaz között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában