kormányinfó

2019.02.09. 07:45

Megszépül a fehérvári emlékhely?

Arra a kérdésünkre, hogy rendbe hozzák-e a Nemzeti Emlékhelyként számon tartott, jelenleg romos állapotban lévő egykori fehérvári koronázó bazilikát és környékét, pozitív választ kaptunk. A miniszter a sajtótájékoztatón bejelentette, Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap ismerteti az új családvédelmi akciótervet, amely a gyermeket vállaló és nevelő családoknak jelentős segítséget nyújt, a részletekről szerdán döntött a kormány.

Osváth Sarolta

Gulyás Gergely elmondta, a felújítási program részben már folyamatban van

Fotó: MTI

A nemzeti emlékhelyként számon tartott, jelenleg romos állapotban lévő egykori fehérvári koronázó bazilika és környéke méltó rendbehozatalára vonatkozó kérdésünkre kimerítő választ kaptunk. A miniszter elmondta, hogy az emlékhellyel kapcsolatos felújítási program részben már folyamatban van. Az Árpád-ház Program részeként létezik „Az ország bölcsője” kiemelt székesfehérvári alprogram, amely a nemzeti emlékhely fejlesztésére irányul. Több mint 80 elemből áll, ezek közül némelyek megvalósítása már elkezdődött és vannak, amelyek az előkészítés szakaszánál tartanak. A folyamatban lévő előkészítési munkára – ez főként a tervezésre vonatkozik –, a Miniszterelnökség már 918 millió forint értékű szerződéssel rendelkezik. A lebonyolító a Lechner Ödön Tudásközpont. Emellett már a múlt évben szükség volt állagmegóvásra is, főként kőrestaurátori feladatokra, amelyeket a Nemzeti Örökségvédelmi Intézet közreműködésével végeztettek el. Az Árpád-ház Program megvalósítása összesen több tízmilliárd forintos forrást igényel, pontosabb összeget nem tudnak egyelőre mondani, mivel még a tervezés van folyamatban.

Gulyás Gergely elmondta, a felújítási program részben már folyamatban van
Fotó: MTI

– Éppen a jövő héten találkozom Cser-Palkovics András polgármester úrral, megbeszélésünk témái közt ez a fejlesztés is szerepel– hangsúlyozta kérdésünkre adott válaszában Gulyás Gergely.

A kivételesen pénteken tartott Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette, a miniszterelnök szokásos február eleji évértékelő beszédében jelenti majd be a gyermeket vállaló és nevelő családoknak jelentős segítséget nyújtó intézkedéseket. A kormány szerdai ülésén döntött az új családvédelmi akcióterv részleteiről. Kiemelte: a 2010 óta elért gazdasági teljesítmény teszi lehetővé, hogy a költségvetés a családtámogatások területén egyre nagyobb feladatot vállaljon. A tervezett intézkedések érintik az idei költségvetést, a szükséges források rendelkezésre állnak például az általános tartalékból és a már most látható többletbevételekből. Hozzátette: reméli, hogy az intézkedések tovább javítják a gyermekvállalási kedvet és a demográfiai helyzetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában