ünnepség

2018.12.04. 10:00

Ma is elevenen él a bányászat emléke Bakonycsernyén

A megyehatáron túlról is érkeztek vendégek a faluban tartott Szent Borbála-napi megemlékezésre.

B. Kiss László

Az ünnepséget a Bányász emlékparkban tartott koszorúzás követte

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Tizenöt éve rendezik meg a Szent Borbála-napi ünnepséget Bakonycsernyén. Szent Borbála a bányászok védőszentje, a község múltja pedig ezer szállal kötődik a bányászathoz. A községházán tartott megemlékezésen – mások mellett – ott volt Vilmek Tibor, a megyei közgyűlés alelnöke, Csákvári Ilona, a járási hivatal vezetője, Kincsesbánya, Balinka és három Veszprém megyei település – Szápár, Súr és Jásd – polgármestere is.

Az ünnepséget a Bányász emlékparkban tartott koszorúzás követte
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Turi Balázs, Bakonycsernye elöljárója köszöntőjében elmondta: a községben több szobor, a Bányász emlékpark, illetve a Bányász Asszonykórus is arra az időre emlékeztet, amikor még nem zárták be a bányákat. S a helyi focicsapatot ma is úgy biztatják a szurkolók, hogy „hajrá, Bányász!” – tette hozzá. Majd arra kérte a jelenlévőket, hogy félperces néma felállással adózzanak azok emléke előtt, akik már nem lehetnek ott az ünnepségen.

 

Törő Gábor országgyűlési képviselő beszédében személyes vonatkozásokat is megemlített. Elmondta, hogy míg a parlamentben számos orvos, pedagógus és jogász ül, addig a bányászokat jószerével talán egyedül képviseli. Megemlítette azt is, hogy a móri Bányász játékosaként ő is focizott a csernyei Bányász ellen. Kiemelte, hogy Bakonycsernye igen elkötelezett az emlékek, a hagyományok ápolásában, és ezért a jövőben is sikeresen tudja majd megőrizni a bányászathoz kötődő kulturális értékeket.

Szent Borbála legendáját Horn János, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének elnöki főtanácsadója elevenítette fel ünnepi beszédében. A bányászat jelenlegi helyzetét áttekintve elmondta: a kő-, kavics- és homokbányászat e téren az egyetlen siker­ágazat. Az ünnepségen közreműködtek a helyi általános iskola tanulói, valamint a II. Számú Nyugdíjas Klub Bányász Asszonykórusa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában