200 éve született a híres francia fizikus

2019.09.19. 07:05

Leng a Foucault-inga a Lánczos-gimiben

Egy békéscsabai tanár azzal a kéréssel fordult az ország minden táján tanító kollégáihoz, emlékezzenek meg Léon Foucault francia fizikus 200. születésnapjáról. A Lánczos Kornél Gimnáziumban értő fülekre talált a felhívás.

Borsányi Bea

Újvári Sándor az ingát rögzítő fonál elégetésével indította útjára a golyót a fehérvári gimnázium aulájában Fotó: Fehér Gábor

Szeptember 18-án három tanítási szünetben is téma volt a fizikus munkássága és felfedezései. Az érdeklődő diákok nem csak az általa felfedezett örvényáramokról hallhattak, amelyeket Újvári Sándor, az iskola fizikatanára egy egyszerű kísérlettel szemléltetett is, de azt is megtudhatták, hogy Foucault volt az első, aki Hippolyte Fizeau-val dagerrotípiát készített a Napról – megállapítva, hogy annak külső rétege gáz állapotú –, és ő dolgozta ki a mikroszkópos fotózás eljárását is.

Az életéről szóló prezentációból az is kiderült, hogy eredetileg orvosnak készült, ám egy boncolás során elájult a vér látványától, ezért fordult a tudományok felé.

Újvári Sándor az ingát rögzítő fonál elégetésével indította útjára a
golyót a fehérvári gimnázium aulájában Fotó: Fehér Gábor

A francia fizikus nevét a Foucault-inga tette ismertté – a párizsi Panthéonban egy 67 méter hosszú dróton lengő, nehéz vasgömb mozgását elemezte – amellyel bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a Föld forog a tengelye körül. Nos, a Budai úti laktanyaépület felújításakor, amely ma a Lánczosnak otthon ad, Lovranits József igazgatónak támadt az az ötlete, hogy legyen az iskolában egy ilyen inga. Így vált lehetővé a híres kísérletet kicsiben is bemutatni szerdán ezen a bizonyos Foucault-napon. A diákok a kísérlet során láthatták, hogy az inga mindig ugyanabban a síkban leng, vagyis a lengés iránya nem változik, de mivel a Föld forog, ezért az idő előrehaladtával a drót végére erősített vasgolyó szépen lassan, egymás után döntötte le az oda helyezett, és a forgás miatt útjába kerülő sakkfigurákat. A nap Foucault-vetélkedővel zárult az iskolában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában