Olvasói panasz

2017.10.05. 07:00

Rögös betegéletút – Fiktív vizsgálatok, vagy csak elírás?

Az Ügyfélkapun át elérhető „betegéletút” 15 évig őrzi egészségügyi adatainkat. Úgy tűnik, ezek néha nem egyeznek meg a valósággal.

S. Töttő Rita, Majer Tamás

Különös, éppen ezért fontos kérdéseket felvető történettel kereste meg lapunkat egy olvasó: az Ügyfélkapun elérhető információk szerint olyan ellátást kapott évekkel ezelőtt egy távoli kórházban, ami valójában nem történt meg. Ennek néztünk utána, közben más hasonló esetekre is bukkantunk. Megmutatjuk, ön hogyan érheti el „betegéletútját”, egy következő részben pedig eláruljuk, az illetékes szerint mit tehet az ember hasonló esetekben.

A helyszín Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik nagy kórháza, annak is az ideggyógyászati járóbeteg osztálya, az évszám: 2003. Egy székesfehérvári középiskoláson többek között agyidegi, beszédérhetőségi, ophthalmoscopiai, mozgásszabályozási, memória és figyelmi vizsgálatokat hajtottak végre. Legalábbis „betegéletútjának” tanúsága szerint. Ám a fiú nem járt ebben az esztendőben Észak-Magyarországon...

A fiatalember nemrég tette meg ügyfélkapus regisztrációját. A felületen kalandozva találkozott a fiktív vizsgálatokkal. Állítja, nemcsak Borsodban, máshol sem vizsgálták idegi járóbeteg osztályon.

Fölháborodva a „csalafintaságon”, e-mailben felkereste a távoli kórház legfontosabb vezetőit. Úgy gondolta, ha ki akarja bogozni a szálakat, azonnal cselekednie kell, hiszen rövidesen már 15 évesek lesznek a csak papíron megtörtént vizsgálatok, s jóltudja, azután kihullnak a digitális rendszer emlékezetéből a vonatkozó adatok.

Elsőre gyorsan, már másnap választ kapott az intézmény finanszírozási ügyekért felelős főnökétől, aki elkérte tőle nevét és társadalombiztosítási azonosító számát. Másodjára már hosszabban dolgozott a válaszon a kórház. Két hét leforgása után jött az újabb üzenet. Megnyugtatták, csak elírás történt. Volt egy hasonló TAJ-számmal rendelkező betegük. Kettejük azonosítójának kilenc számjegyéből nyolc ugyanaz.

Az udvarias levélben arról is informálták, hogy különböző intézményi összevonások és az informatikai rendszerek váltása miatt volt nehéz visszakeresni a majdnem tizenöt éves vizsgálatokról szóló adatokat.

Hősünk persze nem tudhatja, kivel keverték össze. Mindazonáltal a valótlan adatok jelenleg is az ő betegéletútjában éktelenkednek.

Tömény adathalmaz

A fenti eset kíváncsivá tette a szerkesztőséget, vajon más is részesülhetett-e olyan ellátásban, ami valójában nem történt meg. Megkértünk hát több ismerőst, ellenőrizze le a betegéletútját. A menük között eligazodni azonbannem könnyű, ezért a keretes írásunkban található módon pontokba szedtük, hogyan érhető el ez az információ az Ügyfélkapu rendszerében regisztráltak számára.

A BETEG ÉLETÚT LEKÉRDEZÉSE

  • Saját jelszóval, felhasználónevével léphet be ide: ugyfelkapu.magyarorszag.hu
  • Bal oldali lilás menüsor: Elektronikusan intézhető ügyek
  • T betűnél: TAJ-nyilvántartással összefüggő szolgáltatások
  • ” TAJ-nyilvántartással összefüggő szolgáltatások” cím alatti, nyilazott ikon: „Használom a szolgáltatást”
  • Bal oldali menüsor: Betegút lekérdezése
  • Itt kéri a TAJ számot
  • Időszak megadása: az első dátum adott, a másodikhoz a lekérdezés napját írjuk be
  • És akkor a tapasztalatok:

    „Nálam úgysem lesz nagyon semmi, alig jártam orvosnál az elmúlt 15 évben” – hangzott el többektől. Ám amint bejött a lista, első körben mindenki ledöbbent annak hosszúságán… A valóság ugyanis azt mutatja, hogy igen részletes adminisztrációs rendszeren keresztül kell jelezniük az egészségügyi szolgáltatóknak az elvégzett vizsgálatokat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő – korábbi Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) – felé. Idő kell tehát, míg a legegyszerűbb háziorvosi vizsgálatokon, vérvételeken és fogászati ellátásokon keresztülverekszi magát az ember, amelyek azért 15 év alatt akkor is „termelődnek”, ha valaki kizárólag magánorvoshoz járt eddig. Ugyanis ilyenre is volt példa, a kérdés épp ezért merült fel jogosan: magánrendelésen végzett tevékenységért kérhet-e támogatást az orvos/ellátó?

    Fogtömés protézisbe?

    A legtöbben arról számoltak be, hogy noha hosszú a lista, ráadásul rég elfeledett vizsgálatok is regisztrálva vannak a rendszerben, mégis mindent rendben találtak. Nem észleltek kirívó eseteket. Ám akadtak olyanok is, akik néhány ellátást megkérdőjeleztek. Talán csak véletlen, hogy ezen esetek javarészt fogászati beavatkozások kapcsán merültek fel. Volt olyan, aki pontosan tudta, idén júliusban nem volt fogtömésen, más pedig olyan évben fedezett fel fogtöméses ellátást, amikor már évek óta protézissel élt. Megeshet, hogy ezek az ellátások is épp olyan véletlennek köszönhetők, mint az olvasó fenti esete, hiszen egy szám elütése a megfeszített egészségügyi munkatempó mellett nem elképzelhetetlen.

    Önök tapasztaltak hasonlót? Írják meg nekünk: [email protected].

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában