A város és a járás egészségére szolgál

2020.01.23. 20:00

Komplex terápiás és diagnosztikai központot adnak át alig három év múlva Bicskén

Folytatódik a bicskei egészségügyi központ felújítása, bővítése és az új eszközök beszerzése. Idén év végéig elkészülnek a tervek, a következő másfél-két évben kétmilliárd forint fölötti támogatást nyújt a kormány a kivitelezéshez.

Zsohár Melinda

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Rendelési idő alatt, a már 2011-ben felújított földszinti traktusban, a kartonozó mellett tartottak sajtótájékoztatót a várva várt rekonstrukció, pontosabban az újjáépítés és korszerűsítés folytatásáról a bicskei egészségügyi központban.

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos és korábbi bicskei polgármester a tavaly december 23-iki kormányhatározat hírét hozta a 220 millió forintos támogatásról, amelyből év végéig elkészülnek a tervek, s további több, mint kétmilliárdos költséggel kibővítik, felújítják és korszerű eszközökkel tovább modernizálják az intézményt. Balogh Gyula intézményvezető, kardiológus főorvos az elkövetkező szakmai állomásokat sorolta fel, Bálint Istvánné bicskei polgármester pedig leszögezte: a városban és a Bicskei járásban is mindig elsőséget élvez az egészségügyi ellátás.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A lakosság által hagyományosan csak esztékának (SZTK) emlegetett egészségügyi központot 1973-ban építették, miként a szomszédban az akkori hatemeletes-ötszintes toronyházat – utóbbi számos intézménynek adott helyet az. Ez azért lényeges, mert az egészségügyi központ rekonstrukciója során a

megürült földszinti részeit hasznosítják. Annak felső emeleteit is lebontják, s a jelenlegi háromszintes egészészségházat is visszabontják kétszintesre.

Balogh Gyula főorvos tizenhat esztendeje igazgatja, menedzseli az egészségügyi intézményt, azóta rengeteg változás történt. Akkor tíz szakrendelésen dolgozott tíz szakorvos, 2011-től bevezették az egynapos sebészetet, negyven szakorvos gyógyít, az egynapos műtétek orvosait is beleszámolva hetvenen fogadják a pacienseket.

Bálint Istvánné polgármester idézte meg azt a 2008-as testületi ülést, amikor Tessely az akkori polgármester vezetésével a képviselők egyéves tiszteletdíjuk feléről lemondtak, hogy elkezdhessék végre az egészségház sürgető felújítását.

A közben megérkezett támogatás révén a kialakított az egynapos sebészeten ma szemészeti, ortopédiai, sebészeti és nőgyógyászati műtéteket végeznek (évente mintegy ezerötszázat), s a beavatkozás után azonnal, vagy egy nap múlva hazatérhetnek otthonukba a betegek, illetve gyógyultak. Forráshiány miatt megállt a további felújítás, aminek részletes tervezését a 220 millió forinttal azonnal megkezdik. Év végén ezek birtokában kiírják a közbeszerzést, s megindul a kivitelezés.

Balogh Gyula, Bálint Istvánné és Tessely Zoltán tájékoztattak a fejlesztésről
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A kétszintesre visszabontott és az eddig nem rekonstruált épületrészt a szerkezetig felújítják, s az udvar felé terjeszkednek – ott kapnak helyet a háziorvosok. Az alagsorba kerül a laboratórium, a radiológia, a reumatológia, a központi sterilizáló és a szociális helyiségek. A rendelőkben tapasztalható helyszűkét felszámolják, ami természetesen nemcsak a bicskeieknek jó hír, hiszen a járás tizenöt településéről mintegy ötvenezren vehetik igénybe a korszerűsödő ellátást. Jellemzően a szomszédos megyékből is érkeznek betegek az egészségügyi központba már ma is. A kétmilliárdos kormánytámogatáson felül az eszközbeszerzésekre további támogatás érkezik majd, mondta el Tessely Zoltán. CT (computer tomográf) és MR (mágneses rezonancia révén képalkotó eszköz) berendezések kerülnek a teljesen felújított bicskei egészségügyi központba a 2023-ra tervezett befejezés alkalmával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában