nincs elég új jelentkező

2019.04.17. 17:30

Folyamatos munkaerőhiánnyal küzd a KNYKK

Az autóbuszvezetők a közösségi közlekedés motorjai. A sofőr szakma éppen ezért kemény – a város közösségi közlekedésének vérkeringéséért felelős társaság elárulta: folyamatos munkaerőhiánnyal küzd, akkor is, ha egy évvel ezelőtt kevesebben voltak, mint most.

S. Töttő Rita

A tét nagy, a munka sok: a buszsofőrök kezében a jármű és az utasok élete is

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Két sofőr beszélget a sorban egy fehérvári üzletben: egyikük azt mondja, múlt héten hatan mentek el a társaságtól. Másikuk hallgat, mint aki tisztában van vele. A buszvezetők előtt, úgy fest, nem ismeretlenek ezek a folyamatok. – Valóban vannak kollégák, akik esetenként hosszú idő után távoznak. Az a probléma, hogy nincs elég új jelentkező, és akik jönnek is, csak egy részük marad tartósan, illetve a nyugdíjba vonulók közül is csak egy részük jön vissza dolgozni – meséli egy sofőr lapunknak, név nélkül. Ő így látja a helyzetet a a Középnyugat- magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-nél. A szakmában, mint kiderült, mindig szükség van a frissítésre.

Többen vannak, mint tavaly ilyenkor, mégis tudnak még felvenni

A toborzó kampány a társaságnál folyamatos, a munkaerőhiány ugyanis a volános szakmákban is tapasztalható – fogalmazott megkeresésünkre Pruzsina Alice, a KNYKK kommunikációsa, hozzátéve, hogy éppen ezért az autóbuszvezetők mellett autószerelőket és autóvillamossági szerelőket is keres a társaság. Tény az is, hogy az autóbusz-vezetők körében – ők a dolgozói létszám nagy hányada – mindig tudnak új munkaerőt foglalkoztatni. Jelenleg Székesfehérváron és környékén tíznél is több vezetővel bővítenék az üzemet – teszi hozzá. Pedig a helyzet kicsivel jobb, mint tavaly: február végi adat szerint összesen 834 autóbusz-vezető dolgozik a társaságnál – teljes, illetve részmunkaidőben. Ez a létszám tavaly ilyenkor 829 volt. – Elmondható tehát, hogy sikerült a nyugdíjba vonult és kilépett munkavállalók pótlásán túl is buszvezetőket toborozni.

A tét nagy, a munka sok: a buszsofőrök kezében a jármű és az utasok élete is
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Mutatni kellett tehát azt is, hogy a fizetések nem stagnálnak

Pedig a sofőrök élete nem habos torta – lehetne mondani, elég, ha csak a reggeli és délutáni csúcsforgalomra gondolunk, amely a város közösségi közlekedésében ma már mindennapos jelenség, így ehhez a járatoknak is igazodniuk kell. A munkarend pedig speciális, amit egy „külsős”, mondjuk vendéglátóiparból, iparból vagy gazdaságból érkezett és átképzett munkavállaló elsőre talán kérdőjellel fogad.

A KNYKK az elmúlt években igyekezett sofőröket csábítani a társasághoz, vagy éppen megszólítani azokat, akik szakmát szerettek volna váltani. A társaság a C kategóriás jogosítvánnyal már rendelkezőket szólította meg az „Ideje váltani” kampány során, melyben D kategóriás és a személyszállításhoz szükséges GKI képzést díjtalanul biztosítja a jelentkezők számára.

Már a képzés ideje alatt is minimálbért fizetnek annak, aki vállalja, hogy sikeres vizsgát tesz és adott ideig a közlekedési központnál dolgozik. Ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem feltétlenül és csak ez a marketingkampány volt az, ami miatt új sofőrök érkeztek a céghez. Pruzsina Alice szerint a legnagyobb arányban a saját autóbusz-vezetőik ajánlására jelentkeztek sokan.

– Talán nincs is jobb reklám annál, ha valaki a saját szakmáját, munkahelyét ajánlja ismerőseinek – fogalmazott. Persze az ajánlások nem elegendők, a toborzó kampány üzenetében is ezért jelent meg a bérezés, hiszen a munkakeresők vagy munkahelyet váltók leginkább a magasabb fizetést, illetve a jobb munkakörülményeket részesítik előnyben, amikor döntenek. Mutatni kellett tehát azt is, hogy a fizetések nem stagnálnak: a 2017-ben kötött, hároméves bérfejlesztési program keretében összesen átlagosan harminc százalékkal emelkedtek a bérek, három ütemben, legutóbb idén januárban, sorolta a cég kommunikációsa, hozzátéve: tavaly átlagosan bruttó 337 ezer forintos bért kínáltak, ami az idén 352 ezer forintra emelkedett.

Felmondások mégis előfordulnak a mai napig, de a társaság szerint a fluktuáció a foglalkoztatotti létszámból számítva nem mondható magasnak. – Gyakran fordul elő, hogy úgymond szerencsét próbálnak munkatársaink más területen, később pedig visszatérnek hozzánk. Autóbusz-vezetőink szeretik a szakmájukat, és látják a közlekedési szakma azon törekvését, amellyel a munkakörülmények javításán dolgozunk – mondta Pruzsina Alice.

Az idén várhatóan újabb 79 új autóbuszt szerez be a társaság, illetve dolgozói elégedettségvizsgálatot is rendszeresen tartanak, melynek következménye az, hogy a munkavállalók által feltárt hiányosságokat folyamatosan pótolják. Elismerik az év buszsofőrjét és a megtett kilométereket is. Odafigyelnek tehát, de kell is, mert az autóbusz-vezetők a közösségi közlekedés motorjai. Ők találkoznak nap mint nap az utasokkal, nekik kell a felgyorsult forgalomban előforduló helyzeteket önállóan megoldani, és nem utolsósorban rájuk bízza a társaság a járművek és az utasok épségét, biztonságát is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában