felújítások

2019.05.12. 16:30

Kézzelfogható közelségbe került a hivatásos tűzoltóság Móron

Soron kívüli testületi ülést hívott össze Fenyves Péter polgármester, több beruházás kapcsán is véget ért a közbeszerzési eljárás.

Palocsai Jenő

Fenyves Péter: Az idei a megbecsülés költségvetése is

Fotó: Hrubos Zsolt

A képviselő-testület tagjai kivétel nélkül elfogadták az előterjesztéseket. Fenyves Péter polgármester elmondta, ez az első tevőleges lépés a városi piac esetében. A polgármesteri hivatal mögötti garázsokat elbontják, így a belső piacudvarral összekapcsolva egy rendezvényteret hoznak létre. A régi lovarda megmarad, de a többi épület a bank kivételével szintén eltűnik. A piac ma még murvás területe alá egy száz férőhelyes föld alatti parkoló kerül, mely fölé könnyűszerkezetes termelői vásárcsarnok épül. A bank épületének folytatásában pedig egy üzletsort alakítanak ki. A kétmilliárd forintos beruházás előkészítése három, maga a kivitelezés másfél évig tart majd. Ez lesz a móri belváros megújulásának utolsó üteme, mely talán már decemberben megkezdődik.

Elhangzott: 170 millió forintból a véradó állomás épületének átépítése megtörténhet, a földszinten gyermekorvosi rendelők lesznek, az emeleten a védőnői szolgálat kap helyet. A Radnóti Miklós Általános Iskolában új iskolaközpontot hoznak létre, ide közel egymillió forintnyi érték épül be.

Mórnál kisebb városok rendelkeznek hivatásos tűzoltósággal, így nem lehet pontosan tudni, hogy ebben az északi városban miért nem lehet a tűzoltóság állami. Amíg ez a kérdés nem tisztázódik, a fenntartási költségek az önkormányzatot terhelik. Az utolsó napirendi pont keretében rendkívüli önkormányzati támogatást szavaztak meg a képviselők a tűzoltóságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában