Nagy port kavart

2019.08.21. 08:10

Kétszáz éve verekedés tört ki a velencei búcsúban

Kétszáz éves történet került elő augusztus 20-a kapcsán, amely ugyan az ünnepi időszakban történt, mégis inkább a helyi bulvár műfajába tartozik.

S. Töttő Rita

Fotó: Pixabay.com

Velencén mintegy 200 éve is megemlékeztek Szent István napjáról, s hagyományosan ez volt a búcsú napjuk is. Tudvalevő, hogy a búcsúkban, bálokban, ivókban, kocsmákban el-el csattant egy pofon, vagy kisebb verekedés ütött ki a helyiek és a szomszédos településekről odalátogatók között, de az alábbiakban egy nagy port felvert verekedésről mesélt nekünk Kupi László helytörténeti kutató. Erről az esetről még a Tekintetes Vármegye is kért kivizsgálást Magyary Kossa Péter főszolgabírótól, aki Nyéken, a mai Halász-kastélyban élt. Ahogy kutatónk utánajárt, kiderült: a főszolgabírónak kellett kivizsgálnia, hogy Velencén, ezen a jeles ünnepnapon hogy eshetett olyan csúfság, hogy a Nemes Vármegye kerülőjét és pandúrjait a velenceiek megverték.

– Míg a törvényszéknek tett jelentésében az ártatlan korcsmáros és törvénybíró megveretését meg se említi, a pandúrral történt méltánytalanságot részletesen festi, mert a pandúr személyében a nemes vármegye emberét merték bántalmazni a velenceiek – világít rá a helytörténeti kutató az érdekes momentumra. De mi is történt akkor pontosan 1822. augusztus 20-án a velencei Szent István-napi búcsúban? Ez áll a velencei elöljáróságok előterjesztésében:

„Környülállásos leírása a­zon történetnek, mely tegnapi napon a velencei korcsmában következett: Mintegy estvéjli nyolc óra tájban a velencei törvénybíró a velencei belső korcsmában a történhető civakodásoknak meggátolása végett jelen lett volna, a szolgaegyházai – ma Szabadegyháza (a szerk.) – gulyás bujtár lovastól együtt elsőben a vendég-házban, annakutána pedig az korcsmáros lakó szobájában bémenvén, amidőn a korcsmáros azon bujtárt megszólította volna mondván: Barátom! Szállj le az lórul, mert ez nem istálló! Erre az bujtár: Ki parancsol nékem itten? Melyre az korcsmáros: Én parancsolok, mert az enyim az ház. Erre a bujtár: …a Jézusodat, nem parancsolsz nékem! – ezen szóra leugrott az lórul, és a másik gulyás bojtár is segítségére ott teremvén, ököllel száját úgy megütötték a korcsmárosnak, hogy a vér azonnal elborította. Ezt látván az ottlévő helybeli emberek és az pandurok összesített erővel a korcsmáros szobájából kitolták, mely actus közben a bujtár a törvénybírót is, ki a korcsmáros védelmére ment vala, nyakravalójánál fogva megragadván, a bujtárral együtt kihurcoltatott vala, mely szerint az indulatba volt verekedés lecsillapíttatott.

A törvénybíró azután az udvaron megállapodván, amidőn azon gulyás bujtárok rettenetesen káromkodtak volna, azt mondá a törvénybírónak Német Mártony: – El kellene már innen igazítani azt az rossz embert! Ezen szóra az egyik bujtár odaugrott hozzája az törvénybírónak, s annak fejét megvágta. Erre a törvénybíró kiáltotta: – Fogjátok meg és kötözzétek meg! Melyre az jelen volt helybeli emberek a bujtárokat megragadván meg akarták kötözni, de az pandurok (kétség kívül abból az köteles kedvezésből, hogy egész nap együtt ittak vélek) az emberek kezéből kiszabadították és útnak bocsátották. Mely cselekedeteken az panduroknak, kik az rossz emberek pártfogásában tapasztaltattak, felindulván az helybeliek, az pandurok közül egyet megfogtak, és az szobába béhúztak, de a többiek által elszabadíttatott. Ekkor vége lett a civakodásnak.” Fordítsuk le ma is érthető magyar nyelvre, mi is történt vélhetően.

Volt egy velencei kocsma, ahol bizony nem akart leszállni a lóról az egyik bojtár, ám ezt a kocsmáros szóvá tette. Lett is belőle hejehuja, verekedés, s a bojtár segítségére érkező társak is beszálltak a történetbe. Így esett, hogy nemcsak a kocsmáros kapott maflást, de a helyszínen lévő törvénybíró is. Bár hogy a „megvágás” itt pontosan mit jelent, már nehéz lenne kibogozni – mert lehetett az pofonvágás épp úgy, mint késelés –, de az biztos, hogy vér folyt a dulakodás során. A pandúrok – azaz a „fegyveres hatósági személyek” – azonban nem álltak a helyzet magaslatán, tekintve, hogy egész nap együtt ittak a balhéba keveredett bojtárokkal. Nem is engedelmeskedtek a törvénybírónak, aki parancsba adta a bojtárok elfogását és megkötözését… Nem úgy a velenceiek, akik közbeavatkoztak.…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában