körforgalom is lesz

2019.08.27. 07:15

Keresztutcák könnyíthetnek a Palotai út forgalmán

Napirenden van a Palotai út felújítása. A Gaja-hídtól az anyaotthonig, illetve a Kálvária sorig. Jelenleg a terv készül, amelynek befejezési határideje december 31.

Majer Tamás

Az anyaotthontól kifelé újulhat meg a Palotai út Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Szigli István önkormányzati képviselőtől kaptunk tájékoztatást. Megtudtuk, hogy az út menti parkolók is megújulnának, ez főként a temető környékét érinti. Az eddiginél több helyre kerülhet gyalogátkelőhely, a buszváró pedig közelebb kerülne a lakótelephez.

– A leglényegesebb rész, hogy lenne egy új átkötő út a Bregyó felől a Palotai útra, ez egy egyenes szakasz lenne – fogalmazott Szigli István.

Jelenleg kanyargós az út a Bregyó irányából a Palotaira, az új ligetsori körforgalom után szűk utcákon kell manőverezni. Nos, 3 ház, illetve telek kisajátításával lehet egyenes az új útszakasz. Az új Palotai úti csomópont körforgalom lenne. A Csónakázó-tó környékén felépülő középiskolai campus kialakítása miatt is lényeges ez az új kivezető szakasz, hogy onnan ne csak a Mészöly Géza utcán legyen alkalmas kihajtani. Szigli István szerint a Malom utca forgalmát is tompítaná az új szakasz.

Az anyaotthontól kifelé újulhat meg a Palotai út Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Sőt, a Kereszttöltési út „újraélesztése” is képben van. Ez a Palotai és a Móri utat köthetné össze, körülbelül a Fecskepart magasságában. A Bregyó­hoz közeli buszdecentrum kikerülhet a Palotai úthoz. A Kálvária sor úgynevezett belső Palotai útja is része a felújítási tervezetnek. Mindennek a campus elkészültével azonos időben volna jó elkészülnie.

Szigli István elmondta, a beruházásra állami vagy uniós forrást kell szerezni, több milliárdra lesz szükség. A bevezetőben említett, év végére elkészülő terv önmagában 15 millió forintba kerül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában