Lélekre ható programok

2019.05.26. 22:32

Katolikus lelki napot tartottak Bicskén

A város szívében, a Kossuth téren szervezték meg szombaton a katolikus egyházközség fiataljai a lelki napot.

Zsohár Melinda

Az ötletgazda a tizennyolc éves Szabó Imre, aki társaival határozta el, nyitnak mindenki felé, s dinamikus, színes, a lélekre ható programokkal mutatják be: a hit, a katolikus magatartás korántsem jelent magunkba fordulást, múltba nézést. Sőt. A lelki napot Varga Imre plébános, címzetes esperes nyitotta meg, az első tanúságtevője Boros Lajos volt, aki saját életén keresztül mutatta be az Istenhez vezető utat, „Rácsok mögött szabadon” című előadásával. Kora délután az Imperfectum együttes koncertjét hallhatták, Jövőt adok neked! címmel. Egész nap várták a gyerekeket is színes foglalkozásokkal, tanúságtételekkel, testi-lelki feltöltődéssel. Rajzpályázatot hirdettek a helyszínen Jézus és én címmel, a cserkészjátszóházat pedig a bicskei Shwoy Lajos Cserkészcsapat vezette. Magó Teréz ferences szegénygondozó nővér tanúságtételét szintén délelőtt hallhatták a résztvevők. Bicskén egyébként harminchárom ministráns vesz részt a szentmiséken, vezetőjük Székely István, többségük általános iskolás. De középiskolások, egyetemisták, és kisebbek is magukra öltik a ministránsöltözéket, s magukévá teszik azt a lelkiséget, ami ezzel az önként vállalt szolgálattal jár. Részt vett a lelki napon Nagy Bálint jezsuita szerzetes is, a napzáró szentmise előtt pedig a Pannoniada gyermekkórus énekelt a téren.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában